Sok ember aki gyakran négerezik, illetve homoktúrónak hívja az arabokat, meg hasonlók, miért mondja hogy Ő nem rasszista?
Vagy ez valóban nem merítené ki még a fogalmat?
Akkor mi?
"Ezek miatt nem rasszista senki."
De a homok túró, homoki maki, stb. azért meglehetősen bántó, kifejezetten rassz alapú sértés, s szándékos.
De ha valaki poénkodik is csak vele még az is sértő, szerintem van amivel nem kéne poénkodi minden helyzetben, hiszen provokációnak is felfogható, ha nem is annak szánják.
Ott van példának A Kezdet Phiai zenekar. Akik erősen zsidók. És amikor suliba jártunk velük, ők zsidóztak a leghangosabban. Azért mert úgy gondolták, hogy menő, vagány, rangot vívnak ki ezzel a viselkedéssel maguknak. Miközben fogalmuk sem volt róluk, mit jelent ez a kifejezés. Aztán leültek az ősökkel beszélni erről és azóta nem zsidóznak nyíltan. Megtanulták, hogy nem szép dolog ezzel dobálódzni. Sőt, ezt még interjúban is elmondták.
Eközben vannak bizonyos felekezetekhez köthető sztereotípiák, amik miatt kialakult a zsidózás, vagy cigányozás, amcsiban a négerezés.
Ha valaki trükkösen bánik a számokkal egy üzlet során, arra azt mondjuk: ....
Ha valaki lop és nem akar dolgozni, arra azt mondjuk ...
Ha valaki fuxot hord, miközben villogtatja a pénzét, de legbelül lusta dolgozni, csak hitelből menőzik és dübörgős zenére ütem-hibás verseket hallgat, arra azt mondjuk ...
Na mit mondunk? Ha a válaszod egy-egy népcsoport, akkor sztereotípiákkal van dolgod, nem rasszizmussal.
Nézd meg a Hantahíradó (The onion movie) c. filmet. Akkor megtudod, mi a sztereotípia.
"implikálja, hogy ha viccben használod a nig.ger kifejezést, akkor nem csak kizárólag ott fogod használni."
Na ezt hívják alaptalan ítélkezésnek. Érvelésnél meg csúszós leejtőnek. [link]
Szerintem ott van igazán rasszizmus, ahol bozótvágó késsel lefejeznek a bőrszíned miatt.. Segítek.. ez sem Európában van (Bár manapság történtek gyilkosságok sajnos, fehérek voltak az áldozatok).
Semmi bajom addig a más származású emberekkel.. még nem érzem azt, hogy kiszorítja az őshonos kultúrát és származású embereket. Sajnos Európában ez történik, és nagyban asszisztálnak hozzá a hasonló beállítottságú emberek mint te, kérdező. Mellesleg.. ez inkább butaság így hívni az arabokat.. nem feltétlenül rasszizmus.
Parancsolj: egy jelenet, ami segít a témában:
https://www.youtube.com/watch?v=FzOVvCQeWdA
Amikor a zsaruk nem tesznek különbséget Amerikában két fekete között. Ott a n1gger mást jelent, mint a néger és mást jelent a fekete és mást jelent az apró-amerikai.
"implikálja, hogy ha viccben használod a nig.ger kifejezést, akkor nem csak kizárólag ott fogod használni."
"Na ezt hívják alaptalan ítélkezésnek. Érvelésnél meg csúszós leejtőnek."
(Nem értem, hogy miért alaptalan ítélkezés, vagy, hogy mit jelent az alaptalan ítélkezés jelen esetben. Értem, hogy talán arra gondoltál, hogy aki használja a kifejezést az attól még nem rasszista, gyűlölködő, de a logikára kéne támaszkodni. Nem tudom, hogyan esne a csúszós lejtő kategóriájába, hisz van hasonlóság, de elég sok feltételnek nem felel meg. De most nem ez érdekel.)
Tehát ha érvelésben következtetéssel élünk, legyen az akár racionális, logikus, pszichikailag alátámasztott minden esetben slippery slope?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!