Túl érzékeny lenne anyám? Illetve miért tiszteletlen?

Alapvetően ez egy hosszú sztori, megpróbálom tömören leírni ezt a dolgot, hogy ha valaki olyan olvassa, aki találkozott már ilyennel, esetleg tudjon valami okosat mondani. Kettő részre osztanám, de talán össze is függ a kettő.

Az én anyám egy rendkívül érzékeny ember. Szüleim elváltak a születésem után pár évvel - egyedül nevelt engem-, ebből egy évtizedig nem igazán tudott talpra állni azt gondolom. Nyilván a szülei próbálták segíteni, amennyire emlékszem, de egy idő után tovább kellett volna lépni úgy gondolom, ez általános dolog volt már akkor is.

Gyerekkoromban elvárás volt, hogy apámat és az ő családját utálni kell, ő ilyen vasárnapi apuka volt, igazából nem volt vele semmilyen a kapcsolatom, ha mégis esetleg gyerekként jókedvűen érkeztem haza tőle, neadjisten feltűnően örültem egy tőle valamilyen alkalomra kapott ajándéknak, akkor hatalmas hiszti tört ki anyám részéről, ilyenkor napokig nem szólt hozzám, flegma volt velem, sajnáltatta magát. Volt olyan, már a válás után, hogy egy hálószobában aludtam anyámmal 5-6-7 évesen, egy egy sértődése után képes volt a kezembe adni az ágyneműmet, hogy a kanapén kell aludnom. Azt gondolom, hogy ő valamiféle megértést és sajnálatot várt a családtól, a világtól, ilyen ájulásai voltak,stb. Sokszor úgy éreztem, hogy tőlem vár valamilyen támaszt, vagy ilyemsit, de hát mondom, gyerek voltam.

Száz sztorit lehetne mesélni, de gondolom ebből is lejön valami.

Amikor lehetett én külön költöztem tőle, én alapból egy érzéketlen ember vagyok, azt hiszem gyerekként sem voltam fogékony ezekre a lelki terrorjaira. Nem igazán szoktam közel kerülni emberekhez, túl mély barátságokat sem kötök, a párommal együtt élünk, ez így nekem elég úgymond szoros emberi kapcsolatokból.

Alapvetően nem is foglalkoztat ez engem, időről-időre meghallgatom anyámtól, hogy őt megbántják a munkatársai, a testvére, a szülei, őt mindenki kihasználja, stb. Viszont a minap rám sértődött meg, azt vizionálja, hogy én a legutóbbi náluk töltött estén őt kinevettem, összesúgtunk a háta mögött a párommal, meg ilyesmi. Nyilván próbáltam valami jó hangulatot teremteni, náluk ez ritka. Pl ha esetleg nem úgy nézel rá, ahogy ő azt éppen szeretné, akkor utána halott az együtt töltött idő, egy temetésen amúgy jobb a hangulat és én ezt nagyon nehezen tűröm, nem bírom a hisztit, nekem nincs ehhez türelmem.

Itt hozzátenném, hogy most már 6-8 éve van egy párja, összeházasodtak pár éve. 40-es évei elején járt a férje, amikor megismerkedtek, egy vagány, jókedvű, fiatalos csávó volt, tényleg nevetni lehetett csak mellette. Aztán így az idő előrehaladtával már csak egy 50 éves embert látok, aki le van pukkanva, lógatja az orrát, amikor teheti horgászni megy, vagy gondolom amikor anyám otthon van. Régen poénkodott, hogy sose nősüljek meg, de mostanában azt hiszem ezt komolyan is mondja.

Anyám ritka tiszteletlenül viselkedik, ha odamegyek, akkor ilyen kifigurázó stílusban ecseteli az otthoni eseményeket, hogy éppen az ő értékrendje szerint, mit csinált rosszul a férje, milyen röhejes, stb. Nyilván velem ugyanezt csinálta gyerekkoromban, a családban ez volt a protokoll, hogy a gyerekes rokonok beszámoltak, hogy éppen a gyerek miért gyökér. Nyilván én mióta függetlenítettem magam nem nagyon járok ilyen eseményekre.

Lényeg a lényeg, én nem haragszom rá ezért, de ez az egész szenvedés, amit ő átél, ezt saját magának generálja, az ő igazságérzete az nagyon magasan áll. Próbáltam én már mondogatni neki, hogy ennek semmi értelme, mert igazából, akikre - legyen az tényleg bárki a környezetében - megsértődik, azokat egyáltalán nem érdekli ez, mert ilyen dolgokon nem akad fent senki. Olyan, mint egy közel 50 éves kislány.

Van értelme ezzel foglalkozni, vagy rá kell hagyni? Én lelkizni nem tudok ezen, én ebben nem vagyok jó. A férje próbálkozott ezzel régebben, de szerintem már ő is elengedte ezt.