Elég komoly lelki sérülés az emberektől, komoly téma, mélyen érzőeket és empatikus embereket kérdeznék, ti mit tanácsoltok, hogy megszabaduljak ettől?

Tudom, ez egy mindennapi téma, és nem vagyok ezzel egyedül, viszont most mégis a magam nevében fogalmaznék.

Az a helyzet, hogy életem során annyi de annyi rossz ért az emberektől, annyi seb keletkezett bennem és félelem is... ahogy más emberek csak úgy belém taposnak, mert ők ezt "megtehetik", mert lenéznek valamiért, hülyének néznek valamiért, ők feljebb valónak gondolják magukat valamiért, pl. magasabb végzettség... de nem csak felnőtt korban, már egészen gyerekkortól kezdve folyamatosan értek engem a bántások, megalázások.. mindig találtak valamit, amivel bánthatnának és nem tudom miért jó ez nekik. Azt tudom, hogy létezik a gonoszság a földön és sokakban ez munkálkodik, de mégis fel kell valahogy dolgoznom ezt magamban és az segít ha beszélgetünk erről olyanokkal, akik komolyan vesznek engem és nem legyintenek rám. Most szeretném ezt kiírni magamból és örömmel veszem a meglátásaitokat.

Nem vagyok egyáltalán egy tökéletes ember, szó sincs arról, hogy magamat különben akarjam gondolni másoktól és nem is másokat akarok megítélni ezzel, de túl akarok lenni végre ezen... bocsánat, ha kicsit össze-vissza írok most, azért remélem értitek.

Szóval gyerekkoromtól kezdve ért sok megalázás és kirekesztés, habár én alapvetően jó szándékú voltam másokkal szemben, de engem mégis kinéztek, úgy, hogy még az okot sem tudták megmondani, hogy miért utálnak. Elkezdtem eltávolodni az emberektől és nem bíztam senkiben. Képtelen lettem befogadni idegeneket a szívembe. Képtelen lettem bízni az emberekben és képtelen lettem igazi barátságokat kötni. Hála Istennek nem vagyok teljesen magányos, mert itt a családom, bár igényelném a kapcsolatot másokkal is, de nehezen megy. Itt a gyakori kérdéseken is, ha kiírok egy kérdést valamivel kapcsolatban, csak a megalázás, a beszólás, a gyűlölködés jön válaszként, az oltás, a szeretetlenség... emberek... mi van veletek??? Nektek nincs családotok, nincs gyermeketek, akik felé gyakoroljátok a szeretetet, nincs semmi, mi megpuhítsa a szíveteket, hogy mások felé is tudjátok gyakorolni a gyengédséget és szeretetből való segítségnyújtást? Kikkel beszélgettek? Emberekkel? Mert olyan, mintha ezt elfelejtenétek. Ember ember ellen... Ez nekem fáj. Nagyon fáj. Én oda jutottam, hogy orvoshoz sem mertem menni, a tekintélyt parancsoló, lekezelő stílusa miatt, hisz eleve sérült voltam már ezzel kapcsolatban és minden egyes alkalommal, mikor ilyen ért, én éreztem magam egy hülye senkinek. Mert gyakori, hogy az orvosok sem hallgatnak meg és nem ők szolgálnak, hanem úgy bánnak veled, mintha te lennél a szolga, ki vagy nekik szolgáltatva, mert ők az okosak és te vagy a hülye, senki, beteg. Örülj, hogy ellátnak és kuss. Hála Istennek már sokat erősödtem, de még mindig nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ez ne rázzon meg és hogy sírás nélkül és érzéketlenül reagáljam ezt le! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem a szeretetre is neveltek otthon. Sokak olyan közömbösek, hogy sajnálom őket. De azokat sem irigyelem, akik hozzám hasonlóan "gyengék" ehhez a kemény élethez.. Hála Istennek tudok erőt meríteni és még mindig élek, de valamelyest még mindig el vagyok rejtőzve a világ elől emiatt és sajnos tudom, hogy nekem kell változnom, mert ők nem fognak változni. Mindig lesznek ilyen helyzetek és emberek az életben, amiket nem tudok elkerülni, de egyelőre ott tartok, hogy félelmek vannak bennem és még a fogorvoshoz sem megyek el időben, és inkább jól kilyukad a fogam, pedig csak annyi kéne tőle, hogy félsz? nyugodj meg, óvatos leszek, szólj ha fáj, legalább egy apró csepp, hogy bízni tudjak... hogy nyugodt legyek.. bárhova megyek betegkezelésre sorozatosan kapnom kell a lekezelő, közömbös, utálatos hozzáállásokat? miért?... vagy inkább fontosabb kérdés: mit tegyek, hogy felül tudjak kerekedni ezeken, hogy ne fájjon úgy, hogy legyek bátrabb, mert életrevalónak kell lenni. Viszont egy biztos: hozzájuk hasonló sohasem szeretnék lenni! És úgy látom, hogy sokaknak ez lett a védelem, a sok csalódás és fájdalom miatt, ők is beburkolóztak egy olyan köntösbe, amivel nem tűnnek ki közülük a sorból, csak azért, hogy ne fájjon úgy... talán én is próbáltam ezt az utat, viszont rájöttem, hogy ez nem az igazság és ez nem én vagyok! Olyan nehéz, de tudom, hogy van kiút ebből is!