Attól függ melyik állat. A legtöbb pl. nem tud eszközt használni, nincs öntudata, nem tud nagy csoportokban, rugalmasan együttműködni, szimbólumokban/elvontan gondolkozni, dolgokat elképzelni, viszont tudnak szintetizálni c-vitamint és sok állat túl tud élni olyan körülmények között (pl. extrém magas vagy alacsony hőmérséklet), amik között egy ember nem (és akkor még nem is beszéltünk azokról a kepésségekről, érzékszervekről amikkel rendelkeznek egyes állatok, míg az ember nem).
De amúgy biológiailag az állatok országába tartozunk és főemlősök, azon belül pedig emberfélék (illetve azok egyetlen ma is elő képviselője) vagyunk.
Olyan ami bizonyított? Az eszközkészítés. Eszközhasználatra jó pár állat képes, nem csak főemlősök, de azok elkészítésére csak az ember.
Az éntudat elvben létezik az állatoknál is legalábbis vannak kutatások amik ezt támasszák alá. [link]
Az, hogy az ősember keresztül ment az ún. "kognitív forradalmon". Ennek legfontosabb következménye hogy kialakult a nyelv. És ennek pedig legfontosabb következménye hogy az emberek nem csak a kis falkában tudnak együttműködni, hanem több százas, több ezres, sőt több milliós nagyságrendben!
A nyelv azért kell az együttműködéshez, mert:
-Részletes tájékoztatást tud adni. Pl. állatok is képesek veszélyt kommunikálni egymás felé, de nem olyan részletesen hogy "ma reggel láttam egy kardfogú tigrist a folyóparton, bár nem tűnt éhesnek, viszont a kicsinyei vele voltak így ingerlékeny lehet".
-Képes az ember pletykálni. Ha a szociális hálóban valaki megbízható vagy alattomos, annak hamar híre megy. Sőt, te is próbálsz emiatt becsületes lenni.
-Képesek az emberek közös kitalált dolgokban hinni! Például most október 23.-a kapcsán: 1956-ban rengeteg magyar hitt abban hogy a nemzetnek szuverénnek kell lennie, ki kell üldözni a ruszkikat. Így sok olyan ember is együtt tudott működni, akik nem is ismerték egymást, mert ugyanabban a kitalált dologban hittek. (Mármint ne értsetek félre, a kitaláltat NEM feltétlenül pejoratív értelemben mondom, hanem hogy a nemzetet mint koncepciót, meg a szuverenitást is emberek találták ki, nem fizikailag létező dolgok.)
Aki nagyon kukacoskodni szeretne az mondhatná hogy igen ám, de a méhek és hangyák is milyen nagy számban együttműködnek. Az a különbség a homo sapiens, és a hangya / méhek között, hogy az ő rendszerük merev! Tehát a méhek ugye nem fejezik le a méhkirálynőt, hogy kikiáltsák a méhköztársaságot. :-)
A tudatunk s önmagunk létezése az ami emberré tesz minket.
Pl minket nem csak az ösztönös fenntartás éltet, hanem pl olyanokat is megfigyelünk mi az ami szép látvány... Ráeszmélés, csodálkozás, tudatos gondolkodás rengeteg témában.
Bár manapság az emberek visszafele fejlődnek / betokosodnak, cső látásúak, kreativítás kihalóban... :(
25N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!