Milyen ember az, aki nem tud összeveszni senkivel?
Jó, mert egyrészt rájöttél, hogy igaza volt, másrészt meg sokkal gyorsabban fejlődtél, mert nem lázadtál, hanem változtattál.
Isten is ugyan így tesz, ha hallgatsz az intésére, és betartod a törvényeit. Ugyan előtte mindig megjelenik a kisértő, de ha mint a cövek megállsz, az áldás nem marad el.
Te is kaptál áldást, mert egyszerűbb az ostoba embernek lázadni, mint sem végig gondolni a miértet, még akkor is ha nyersen szólt a dolog, és a büszkeségedet bántotta.
Én "legendásan" nyugodt vagyok. Amióta az eszemet tudom, mindig kerültem a másokkal való konfrontálódást. Utálok veszekedni! Ami nem feltétlenül jó, mert az emberek hamar észre veszik, ha valaki nem áll ki magáért, és mindig bele fognak kötni!
Sajnos, ez is az egyik fõ ok, hogy 26 éves létemre még nem volt 7 hónapnál hosszabb kapcsolatom(az is csak egyszer), mert kerülöm a konfliktus helyzeteket, és inkább odébb állok, es rájagyom az illetõre.
Igyekszem változtatni ezen, de nem egyszerû.
Én is utalom a veszekedést. Kiállok magamért, ha nekem van igazam, de ha úgy járok, amit leírtál, akkor mielőtt bármit cselekednék, végigrágnám, hogy igaza volt-e.
Alapvetően kompromisszum képes és kompromisszum kereső ember vagyok, arra megyek, hogy mindenkinek jó legyen a megoldás.
Sokan kihasználják ezt... ugyan annyira rossz dolog ez, mint jó szerintem
Neked még jó az idegrendszered! :)
A legtöbben vagy megfojtották volna azt a libát, vagy otthagyják a munkahelyet. Egyik sem jó megoldás. Folyton visszavágni, meg parasztnak lenni pedig sok energiát emészt fel.
Én sem szeretek veszekedni senkivel. Voltam már bunkó emberekkel, de mindig megbántam. Az valahogy nem én vagyok. Inkább megpróbálom a hasonló módon gondolkodó emberekkel körülvenni magamat.
Sajnos legtöbbször ha ráhagyod valakire, rögtön azt gondolja, hogy ő győzött. Pedig ez nem igaz! Csak nem akarod meggyőzni, hogy hülyeséget beszél/gondol, és nélküle fogod megvalósítani amit elterveztél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!