Mit tehetnék, hogy ne legyek ilyen?

Pár hete átmentem a páromhoz, és felvetette az ötletet, hogy menjünk el a tesójával meg az ő barátaival valahova kajálni, megünnepelni a tesója szülinapját.

Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen, én teljesen jól elleszek. Nélkülem meg nem akart menni, és nekiállt győzködni. Tudja jól, hogy egyszerűen képtelen vagyok új emberek társaságában felszabadulni. Persze látásból már ismertem a nagy részüket, de nekem az akkor sem elég. Ha nem ismerem rendesen a társaságot, hiába mennék velük bárhová, csak ott ülnék, mint egy nyomorék kuka és senki eszre se venne. Ráadásul elég piás társaság, én meg nem iszok alkoholt, de most nem is ez a lényeg.

Barátom dumált velük, mielott elindultak volna a többiek, én meg egyedül gubbasztottam és egy végtelenül értéktelen nyomoréknak éreztem magam, aki arra sem képes, hogy kommunikáljon az embertársaival. És nem csak ezt éreztem, így is van. Egyszerűen mintha sokkot okozna új emberrel találkoznom, rámtör néha a légszomj, sírhatnékom van. És tudom, hogy úgy tudom megszokni őket, ha több időt vagyok velük, de nagyon nehéz, pláne ilyen hirtelen. Mert ha előtte pár nappal szól, akkor esetleg, akkor én is úgy készülök lelkileg, mindenhogy.

Utálom magam, sajnalom őt, hogy egy ilyen fogyatekos barátnője van.

Nem tudom miért van ez, talán visszavezethető gyerekkoromba, nem igazán engedtek el otthonról, 1 barátnőm kivételével, és nem volt soha egy férfi sem előttem egész gyerekkoromban, és főleg a férfiak társaságával van bajom.

Mit tudok mindez ellen tenni? Eléggé hisztinek tűnik az egész, de nem az. Végtelenül rossz érzés, és minden vágyam, hogy egy nyitott ember legyek, aki bárkivel el tud beszélgetni.