Csak én utálok hús-vér létező ember lenni? Az egész életünk tulajdonképpen a túlélésről szól?

Kérdező!

Sajnálom, hogy ilyen sz* neked. Így is meg lehet fogalmazni a dolgokat, de ettől csak rosszabb lesz.

Én nem utálok hús-vér lenni. Az élet meg arról szól, hogy kitaláld miről szól. Nem a túlélésről, de ez a peremfeltétel lényeges része a feladatnak.

Kérdező!

Ha ez vigazstal kicsit, nekem is egy kalap sz* az életem javarésze!

Az egész eddigi életem csak a kártalanításról szólt és, hogy az ultrasz*t épp hogy túlélhetővé tegyem.

Nálam ez úgy ment, hogy egy kicsivel jobb kaja, a folyó melegvíz, a hűtő, a telefonálás, az SMS küldés, a 15 foknál több téli fűtés, az internethozzáférés, a mosógép, mosogatógép, és még sorolhatnám az efféle alapdolgokat, szóval ez mind luxus volt, csak álmomban léteztek!

Aztán ideiglenesen el tudtam húzni dolgozni, akkoriban egy enyhe javulótendenciát mutatott a dolog. A fentiek közül párat meg tudtam fizetni.

Később elmentem tanulni, azóta a fent említett "luxuscikkek" mindegyikével rendelkezem. De miért? Mert még melóból sikerült félretennem! És mert most nagyon olcsó helyen lakom.

Ha ezt felélem, mert hogy jelenleg munkanélküli vagyok, akkor marhára mehetek a híd alá vagy tudom is én hova (mert hogy oda biztos vissza nem, ahonnan érkeztem).

Tudom, akkor dolgozzak! Azon vagyok már hónapok óta, de ezidáig minden álláskeresési törekvésem óriási csődöt vallott! De nem adom fel, ma is megyek egy cégnek könyörögni, hogy ugyan már, 100 héttel ezelőtt beküldtem az önéletrajzom, esetleg felvennének-e dolgozni.

Ja, és ha fel is vesznek, ott a próbaidő, amikor is bármikor kirúghatnak. 3 hónapot túl kell élnem, mire végre lesz egy kib**ott szerződésem! Csakhogy nekem 3 hónapon belül kéne új albit találnom, de felmerül a kérdés: hogy merjek bevállalni egy egyéves bérleti szerződést addig, amíg nincsen stabil munkaszerződésem?!

És koránt se korlátlan időhosszak állnak rendelkezésemre, nagyon is sietős ez a dolog, mert kissé elszámítottam magam, azt hittem, gyorsabban mennek majd a dolgok, de nem, szóval elég nagy sz*ban vagyok!!!

Szóval, egyetértek: az élet javarésze egy óriási szívás!

Azért van jó is benne: pl mindaz, amit nagy nehezen elértem, az tök jó. Csakhogy azt valahogy meg is kéne tartani! Ezért a kevéske nagy nehézkesen elért jóért való folytonos küzdelem tart csak életben!

De a héten a kezembe veszem az irányítást, és túlélőmód, mint egész rohadt életemben, megpróbálok kimászni ebből az óriási sz*ból, amibe belekerültem!

Hát ma nem sikerült kimásznom belőle (12-es vagyok)! Kiderült egy órás utazgatásom árán személyesen, hogy egy álláshirdetés már akkor nem volt aktuális, amikor még az őskorban jelentkeztem rá!

Majd holnap! Csakhogy az időm és a reméyem is vészesen fogy. Meddig élhetek még napra túl? Mindig úgy fekszem le aludni (ha egyáltalán el tudok), hogy majd holnap mindent helyrehozok. De ez már a végtelenszer sokadik holnap, ennyi ideje senkinek sincs, nemhogy nekem!

Igazad van kérdező mindenben, ez egyszerűen katasztrófa, hogy folyton csak a nehézségek és akadályok vannak, amiket folyton el kell hárítani, hogy egyáltalán életben maradhassak!