Tolerálható lenne amit csinálok, vagy csak hisztizek?

Heti 5-6 napot dolgozom, napi 10-16 órában. A szakmámban vagyok, és ezt munkahelyemet is több, mint fél évig kerestem mire megtaláltam.

Barátommal nemrég költöztünk össze és jelenleg az én kocsimmal járunk dolgozni (ő kitesz az állomáson, amivel tovább megyek dolgozni, ő pedig marad a városban, a saját munkahelyén).

Este kijön értem az állomásra.

Ő hétköznap dolgozik, én szinte minden hétvégén.

Munka előtt/közben/után tanulok kB éjfélig, mert szakmát akarok váltani.

Azon a heti 1 szabadnapon pedig bevasarolok, takarítok, mosok, főzök (este, munka után is szoktam ám, csak ilyenkor jobb szeretem mert több időm van :D)

A lényeg hogy nagyon fáradt vagyok és kimerült és nem tudom kialudni se magam mert szabadnapon is hajnalban kelek hogy barátomat elvigyem munkába.

Utána nem tudok visszaaludni, vagy bemegyek dolgozni.

Ma elismerem, nyűgös voltam, ilyeneket mondtam neki hogy "elegem van a folytonos korán kelésből, elegem van mindenből".

Ebből jött a vita még út közben is hogy akkor ő bemegy majd gyalog, hogy én csak maradjak itthon, "oszt üljek".

Azt mondja, hétvégén vesz egy autót magának.

De én tudom hogy neki van egy autó amit igazán nagyon szeretne, de ahhoz még pár hónapig spórolnia kellene hogy meg tudja venni.

Nem szeretném ha miattam venne meg egy olyan kocsit ami nem az ő igényeinek megfelelő, nem tetszik neki, nem szereti vezetni, ne adja isten a nagy kapkodásban hogy "csak legyen valami" még valami roncsot, hibás autót vesz amire többet költ mint maga a kocsi.

Szerintetek én reagálom túl? Hogy maradjon az ember alvás nélkül is türelmes és jó barátnő? Nem akarom hogy emiatt az aprósagok, viták miatt menjünk tönkre, de amikor a barátom azt mondja "válts munkahelyet", akkor mindig azt mondom neki hogy "Te könnyen beszélsz, neked 5km-en belül van 6 cég ahova tudsz menni, nekem meg 100km-en belül van egy.

A szakmámon kívül nem akarok dolgozni, mert mondhatni jól érzem most magam azon a helyen ahol vagyok. Csak fárasztó. Fizikai munka.