Be merjem ezt utólag vallani a tanáromnak?
A tanárom volt, miután befejeztem a sulit, felvettek oda dolgozni és a főnököm lett. Nagyon jó viszonyunk volt, nagyon szerettem őt, nem csak egy tanár volt, hanem egy példakép is, akit tiszteltem emberileg is és szakmailag is. Szóval mikor még a diákja voltam, hiányoztam egy napot az első évben. Ez az egy nap hiányzásom volt egész évben, ő úgy tudta azért, mert beteg vagyok. Tényleg rosszul voltam, de nem betegség miatt, hanem mert előző este ittunk a barátnőmmel, akkor rúgtam be életemben először és nem tudtam hol a határ. Nem akartam ennyit inni, de olyan rosszul voltam másnap, hogy nem tudtam menni. De ezt nem mondtam el a tanárnőmnek. Azóta is úgy tudja, hogy beteg voltam. Nem merem elmondani neki, de nem a piálás miatt, hogy arra mit szól, hanem mert hazudtam neki és félek hogy csalódna bennem, hogy hazudtam és megbízhatatlannak gondolna ezek után. De így meg lelkiismeret furdalásom van. Nem tudom mi lenne a jó, hallgatni vagy elmondani neki? Tudom, hogy emlékszik rá, mert azóta is emlegeti, hogy egész évben csak azt az egy napot hiányoztam, még arra is emlékszik aznap mit vettünk. Szerintetek mit tegyek?
L/22
Ez már súrolja a paranoia határait... 😃
Ha normális ember, akkor minden bizonnyal rohadtul nem érdekli, hogy ki mikor és pláne nem, hogy miért hiányzott 😃
Te emlékszel, hogy a társaid mikor és miért hiányoztak? 😃
Na látod...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!