Elítélnétek valakit azért, mert vagdossa vagy vagdosta magát?
Jesszus... első válaszolónak pszichiáterre van szüksége. :D
Amúgy igen, elítélem az önvagdosókat, mert ehelyett tudnának segítséget is kérni. De hát néma gyereknek híg a leve. Nem kell rögtön szakemberhez fordulni... ugyanis nem igaz, hogy nincs egy tesó, egy szülő, egy nagyi, aki segíteni tudna. Egyébként meg minden tini azt hiszi, hogy az ő élete a legrosszabb, és hogy akkor vagdosni kell, meg öngyilkolni. Hát nem. Ez csak hiszti. Semmi más. Az ismerősöd egy gyenge nyiff-nyaffot lát benned a sebhelyeid miatt, és meg kell mondjam, hogy teljesen joggal.
A megoldás: viselkedj természetesen. Ha már nem vagy olyan abnormális, akkor úgyis megváltozik a véleménye. Idő kell neki, és igaza van.
Hát akkor ezek után azt mondom hogy igen, elítélem. Eleve erre felé hajlottam, de gondoltam ha olvasok egy jó érvet, akkor majd utána eldöntöm. Érvek látom nincsenek.
Ez egy tucat szar szerintem, valami hülye elkezdte még a 10 évvel ezelőtti emo korszakban, figyelemfelhívásként a többi meg követte.
Ha valaki maga alatt van akkor próbál ebből az állapotból kitörni vagy legalább jobban érezni magát. Azt még megértem ha valaki elkezd inni, dohányozni, csokit zabálni mert ezek fogyasztása közben endorfin szabadul fel, amitől kicsit kevésbé szarnak tűnik az élet egy pillanatra. De az hogy fizikai fájdalmat okozol magadnak még a lelki mellé, annak tényleg semmi értelme. Ja, de . A magamutogatás. A hegek látszódnak, ebből mindenki levágja hogy depressziós vagy és szomorú, és akkor majd sajnálni fognak. Hát nem, esetleg a hasonló vagdosókban vált ki szimpátiát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!