Miért van egyes embereknek állandó beszédkényszere? Hogyan oldjátok meg az ilyen helyzeteket?

Egy utcabeli nő ilyen.Csak úgy dől belőle a szó,beszél magáról,régi dolgokról.Ha valamit mesél vagy feljön valaki beszédtémában úgy állítja be ő mindenhol ott volt,mindenkit közelről ismer,részese az életüknek.Nagyzol is.Nem rossz szándékú csak nagyon fárasztó.lehet nem szép mondani de együgyű a témája és nem is figyel oda a másikra.Számomra ez minőségtelen kommunikáció.Nem is kerestem a társaságát.Hosszú évekig annyi volt,hogy köszöntünk egymásnak.Múltkoriban ő szólt utánam,ne siessek várjam meg és néhányszor beszélgettünk,behívott hozzá más szomszédbeliekkel együtt.Beteg is évek óta, de nem hinném,hogy ez az oka a beszédkényszernek,mert azelőtt is ilyen volt.Egyik este is megállított hazafelé jövet,mondtam készer mennem kellene,van,hogy mondja neki is lassan,de utána megint elkezdi mondani.Megindulok tesz egy lépést felém.Harmadszor már lekerekítettem a beszélgetést és elbúcsúztam és elkezdtem hátrálni.Lehet furcsán érintette,anyám is lehetne az illető.Akkor láttam a munkából hazajövő szomszédasszonyomat állította le.Vele nem tudom meddig beszélt.Megértem ha valaki magányos, de nem hiszem,hogy az a megoldás,hogy egész nap éjfélbe nyúlóan is társaságot keres valaki magának.Az ember társas lény,de 1-2 óra kommunikáció is elég tud lenni egy nap,főleg felszines csevegésből.Kevesebb szóeszközzel élek,ha minőséges kommunikációról,értelmes társalgásról van szó az más,abból töltődni lehet.Olyan társaságban szivesen időzök,de ritkán van rá lehetőség.Szivesebben vagyok egyedül mint nem megfelelő társaságban.Meghallgatok,szóba elegyedek másokkal ne arról van szó,hogy nem,de mértékkel.Egyes emberek meg kifejezetten leszívnak.Mostanában meg elég sok energia vámpír tapadt rám :-) nem tudom miért.