Mit csináljak, ha könnyen ragaszkodok másokhoz?

Én is ilyen voltam.

Én arra jjtottam, hogy társfüggőség lehet az ok. Ez egy olyan dolog, hogy csecsemő-kisgyermekkorban rosszul történt meg az anyához való jötődés, és utána a szülőktől való leválás. Mivel nem élted meg a biztonságos kötődést, ezért ez a rossz viselkedésminta bennedragadt. Emiatt felnőttként mindenkiben (főleg párkapcsolataidban) a „pótanyát” keresed (ha lány vagy, akkor nyilván férfi felé is irányulhat ez a pótanya szerep). Ugyanazt a ragaszkodást akarod megélni, amit a csecsemőnek kellett volna édesanyjával.

Na nyilván ez beteges. Egy csecsemő anyja az életet jelenti neki, a biztonságot, a táplálékot. Ha ő van, akkor minden van, ha nincs, akkor csak a halál. Na ez egy felnőttnél beteges. Nagyon erős ragaszkodást eredményez.

Én ennek néztem utána. Erről tanultam cikkekből, könyvekből.

Leginkább az asszertivitás/erőszakmentes kommunikáció segített. Belső kommunikációmban tudtam használni, így teljesen kiiktazhattam magamban a kompenzálásokat, anomáliákat. Végre tisztán lethattam a saját érzéseimet, hogy azokat milyen kielégített-kielégítetlen szükségletek váltják ki. Az elmém ezekkel jelez, innen tudok célt meghatározni, innen tudok fejlődni, és megterveznibazt, hogy hogyan juthatok el a célig. Azaz hogyan elégíthetem ki egy szükségletemet. Teljesen leépült bennem a ragaszkodás, és felülíródott a rossz minta bennem. Magammal éltem meg a biztonságos kötődést és leválást. Azóta végre tudok valódi szerelmet-szeretetet érezni, a személyiségtípusomnak megfelelő kötődési szinttel. Végre én én voltam, és az emberek velem egyenrangúak lettek. Már senki sem volt egy istenség. Felszabadultam.

de hisz ez csodálatos!

tudsz szeretni és rajongani! ez olyan szép. szereted az embereket, és aki szeret valamit, már boldog ember.

persze ezt a rajongást, naív kötődést az ismeretlenek irányába, ezt a naív bizalmat az ember kinövi.

aztán ahogy szűkül a szerettek, bizalmasok köre, úgy érzi egyre beszűkültnek az ember az életet. azt hiszi bölcs, és tanult, és megválogatja, hogy ki az, aki a szívébe belefér... de közben eltávolodik a lelke és csak egyre inkább egyedül érzi magát.

igenis légy büszke arra, hogy bízni tudsz és szeretni tudsz. a csalódás nem a te bajod, annak a baja, akiben csalódsz. a kötődés a szeretet és a szív a lélek nyiltsága, az érdeklődés és a befogadás!

a befogadás pedig a tanulás és a bölcsesség.

ne bánd.

és ha bántanak, csakis arra használd, hogy a jellemedet építsd.

mindig legyél nyilt, több előnye van, mint a zárkózottságnak.

szépen kialakul az, kinek van helye az életedben és kinek nem.

én is ilyen voltam. aztán belefáradtam, és sok más dolog amúgy is leköt, 40 éves vagyok, anya és társ és kiváló munkaerő. életem legütősebb évei mégis azok voltak, mikor befogadtam :) ebből töltekezem :) de már más az élet, most a szűk világomban építkezem, a társammal a gyermekemmel, a karieremmel, mert most ez a feladat. s ha újból nyilnak a lehetőségek, hogy mások is lehessenek fontosak -a takarítónéni, a koldus az utcán, a buliban a kesergő, a partiarc titkos bánata, a sikeres ember története, a kereskedő bevétele, a postás sztorija, a kolléganő főzőtudománya, a szomszéd lányának a kérőjének a balesete, a rendőr, a postás, a villanyszerelő... stb. mind nyitott leszek, és ha és figyelek rájuk, tán még meg is szeretem őket, és ha új barátokat érzek, ragaszkodok hozzájuk. mint te :) ragaszkodok emberekhez, ha ráérek, ha lesz időm :) és lehetőségem.

remélem, még sok időd és lehetőséged lesz a jövőben is ragaszkodni.

ja, a volt párjaimat sosem szoktam feledni. mindig, sokszor gondolok rájuk, hol járnak, mi lehet velük. sok idő után elszakadunk, de szerintem ha összefutnánk, úgy beszélnénk, mint akkor, mikor bizalmasak voltunk. ez is egyfajta ragaszkodás. és szép. érzi az ember a kapcsolatokat.

ne akarj változtatni. légy büszke magadra. jó ember vagy :)

Ezt mintha én írtam volna. És tudom, hogy már az agyára megyek időnként az embereknek azzal, hogy az istennek se tudom elengedni őket, de nem bírom ki, hogy ne próbáljak meg még egyszer kapcsolatba lépni egy-egy szeretett személlyel, akkor is, ha nagyon kényelmetlen, ha tudom, hogy el fog küldeni a fenébe és emiatt napokig zokogni fogok, és akkor is, ha egész nap egy lakótelepen/kocsmában/bárhol kell korzóznom, fedősztorival, hogy mit is keresek ott, pedig annyira átlátszó, hogy nyilván őt.

És annyi ember van, aki szeretne, de szerintem unalmas, nekem nem kell... Nekem mindig csak az kell, aki szarik a fejemre :') Meg csomószor kerültem már bajba, mikor azonos nemű ember, vagy tanár iránt rajongtam. Összekeverték a szerelemmel, pedig eskü, semmi köze a kettőnek egymáshoz.

23/L