Van aki ugyanígy élte meg a szóbeli előtti éjszakát?

Szia

Ugyan már túl vagyok az érettségin,fősulin vagyok már, de még előttem van egy vizsga, és amikor először mentem rá, bizony hasonlóan össze omlottam lelkileg előtte lévő nap, bár testileg csak étvágytalan, álmatlan voltam, de át tudom érezni min mentél keresztül.

De ahogy látom túl vagy, és gratulálok!😄 Most már megnyugodhasz! További sok sikert és kevesebb izgulást!

Ez nem normális. Beszélj egy doktorral a saját érdekedben.

NEM köcsögösködésből mondom, tényleg beszélj valakivel erről aki ért hozzá

Ez egy bizonyos fokig normális, ezt nevezik lámpaláznak. Azonban ha gyakran előfordul akkor már pánikzavarról van szó és érdemes felkeresni egy pszichológust.

Mindenesetre minden fejben dől el és nem egy vizsgán múlik az életed azt meg lehet ismételni, úgy hogy ha tanultál nyugi és ne idegeskedj próbálj megnyugodni, beszélgess valakivel, sétálj egyet, néz egy filmet vagy csak csinálj valamit ami segít levezetni a stresszt

Érdekes módon nekem még az érettségin nem voltak ilyen problémáim, szorongtam nyilván valamennyire, de az egészséges határon belül. Egyébként én azokban a napokban próbáltam egészségesebben enni, gyümölcsturmixokat, meg csak simán gyümölcsöt minden mennyiségben, és minden szóbeli előtt reggel elmentem futni.

Az egyetem alatt lett nekem ez durva, de tényleg én is jó néhányszor a vizsgaidőszak alatt már szinte alig ettem, nem tudtam lenyelni az ételt szó szerint, ment a hasam egyfolytában, sírtam stb... hasonlók, mint amit felsoroltál. Szerintem ez jórészt pont azért alakult így, mert a hajtás miatt elhanyagoltam a baráti találkozásokat, a szórakozás minden formáját, ki se léptem a házból felkészülés alatt, nem csináltam tényleg kb. semmit ezen kívül, és ez borzasztóan káros. Egyébként pánikzavar is kialakult nálam. Szóval én a helyedben biztosan megpróbálnék fenntartani egy egészséges egyensúlyt, mert semmilyen vizsga nem éri meg, hogy ilyen állapotba kerülj. Ez pedig nem csak a vizsgaidőszakokra érvényes, hanem az év többi részében is, és meg kell tanulni olyan dolgoknak is legalább akkora jelentőséget adni, ami feltölt, boldoggá tesz, mint annak, hogy ez meg az a számonkérés hogy sikerül.

Hajrá a továbbiakban, és figyelj oda magadra! :)

Én már két nappal előtte elkezdtem izgulni, nekem is hányingerem volt, remegtem, nem kaptam levegőt, enni is alig tudtam. Én is úgy éreztem, hogy semmit sem tudok. Próbáltam még ismételni abban a két napban, de annyira nyugtalan voltam, hogy nehezen ment a koncentrálás. A vizsga előtti nap csak 4 órát tudtam aludni.

A legrosszabb a vizsga napján a vizsga előtti várakozás volt. 1 órával korábban beértem az iskolába, egyedül voltam a teremben, amelyet kijelöltek a várakozó vizsgázóknak. Csak egy szülő volt még ott. Bejött pár tanár, akik biztattak, hogy biztosan tudni fogom, ha készültem. Hát, ettől csak jobban kiborultam, mert úgy éreztem, hogy semmi sem maradt meg abból, amit két héten át tanultam. Kimentem a mosdóba, bezárkóztam egy fülkébe, és elkezdtem sírni. Azt hittem, hogy be fogok égni, csalódást okozok majd a tanáraimnak, akik azt gondolták, hogy jól fogok szerepelni. Egy plusz nyomást helyezett rám az, hogy olyan tanárok előtt kell felelnem, akik mind ismernek. Ha hibázom, akkor majd biztosan megbélyegeznek. Emlékszem, hogy a mosdóban belenéztem a tükörbe, és az arc, amely visszatekintett rám, úgy nézett ki, mint aki szellemet látott. Egyszerűen kirajzolódott a rémület az arcomra.

Visszamentem a terembe, lassan megérkezett a többi ember is, akikkel egy turnusban voltam. Egyszerűen nem tudom, hogy ők hogyan voltak annyira nyugodtak, hogy még nevetni és viccelődni is képesek voltak. Az elején még én is beszélgettem a többiekkel, de miután behívták az előttem lévőt, annyira felfokozódott bennem az izgalom, hogy már csak bólogattam meg mosolyogtam, miközben beszéltek hozzám, nem tudtam megszólalni már.

Aztán elérkezett az idő, behívtak engem is. Az első szóbeli az angol volt, ott még eléggé izgultam, ezért volt, hogy kicsit habogtam, de jól sikerült. Ezután valahogy sikerült megnyugodnom. A magyarból kihúzott tételek kidolgozása közben ráeszméltem, hogy már nem is izgulok, elmúlt a remegés is. Kicsit meg is lepődtem magamon, hogy mennyire lehiggadtam. Az utolsó szóbelinél már a tételt is olyan nyugodtan mondtam el, mintha nem is vizsgáznék, hanem az iskolán kívül egy ismerősömnek mesélnék valamit. Mikor az utolsó szóbelinél a tanár elkezdett kérdéseket feltenni, már majdnem a szemem forgattam, egyszerűen már untam a végére.

Annak ellenére, hogy úgy éreztem, hogy semmit sem tudok, és nem a kedvenc tételeim húztam, nagyon jól sikeredtek a feleleteim, a tanárok is megdicsértek.

Összegezve tehát a vizsga előtti napok, órák szörnyűek voltak, nagyon sokat idegeskedtem, fizikailag is rosszul voltam már, de ott bent az első felelet után sikerült megnyugodnom.

Amikor érettségiztem ilyen nem volt. Paráztunk és ennyi. Érettségi előtti éjszaka nehezebben aludtunk el, de az írásbelin már belerázódtunk és nem féltünk túlzottan a szóbelitől.

De most szinte minden második ismerősömtől hasonló sztorikat hallok... Durván kitolódott a hisztis tinédzserkor. Szóval, ne aggódj, a tumblr generáció hasonló szinten áll a dolgokhoz.

#7

Na pont ez az a mentalitás, ami rohadtul káros mind a pszichés zavarokkal küszködőkre, mind azokra nézve, akik kívülállóként próbálják értelmezni az ő viselkedésüket. Persze a Kérdezőnek attól, hogy egyszer történt vele ilyesmi, még nem feltétlenül van kezelendő problémája, de vannak egy páran, akik rendszeresen élnek meg ehhez hasonlót, mondjuk a pánikbetegségben vagy neurózisban szenvedők. Ez nem „tinédzserkori hiszti”, senki nem jókedvében csinálja, hanem eluralkodik rajtuk a szorongás, és a józan ítélőképesség helyét átveszi egyfajta elemi félelem, de nyilván ezt átérezni nem fogja az, aki sosem tapasztalta magán a tüneteket. Viszont annyit igazán megtehet mindenki, hogy nem okoskodik olyan témában, amiben nem jártas.