Szerintetek hány évesen elfogadható még, ha valaki fél egyedül lenni otthon?

Néha engem is elkap a zsigeri félelem, főleg ha olyan témában olvasok éjszaka.

Néha volt, hogy egyedül voltam lakásban, és miközben olvastam valamit, olyan nagy dörömbölést hallottam, hogy azt hittem beszarok. Mintha a szoba ajtómon dörömböltek volna, de nem volt bent rajtam kívül senki.

Vagy szokásom, hogy ha egyedül vagyok, akkor bezárom a másik szoba ajtaját, és a sajátomat esténként kulcsra fordítom. Ez egyfajta biztonság érzetet ad, ha bejön valaki és nem kelek fel elsőre, akkor még az ajtóval zöröghet.

Ráadásul sajnos valós félelmektől is tartanunk kell.

Például nálunk loptak el több bringát a zárható közös folyosókról, volt, hogy hajnal 4-kor kint voltunk, néztük hogy szakad az eső, még említettük is, ki az aki ilyenkor kimegy. Aztán reggel 6-kor a szomszéd kopog, hogy este kint volt cigizni, és valaki éppen a bringáról vágta le a lakatot. Felfeszítette a zárat, de mivel észrevette a szomszéd, gyorsan elhúzott.

Vagy mennek felújítások is a házban, konkrétan kisebbségi munkások jönnek-mennek az ablak előtt. Én meg elgondolkozom, hogy csak egy üveg választja el őket minden értékünktől.

Vagy régen, mikor kollégiumban voltam, akkor szemben volt egy nagy volumenű építkezés. És érdekes módon megszaporodott a kisebbség a környéken. Beléptető sem volt akkoriban, így rendszeresen bejártak a kollégiumba lopni. Volt, hogy ülök a szobában, benyit kopogás nélkül egy cigány, gyorsan körbenéz, rám pillant és már zárta is az ajtót vissza.

Vagy egyszer lent voltam haveromnál, félszuterén lakás Pesten. Egész este ébren voltunk, dolgoztunk egyetemi leadandón. Reggel pedig a szomszéd nénivel összefutottunk, aki épp azt nézte, hogy félig átfűrészelte valaki a biztonsági rácsot nála. Senki észre sem vette, pedig ébren voltunk.

Az, hogy másokhoz hasonlítod magad, csak mélyebbre taszít és nem segít. Az, hogy valaki tiniként megtanulta kezelni az egyedüllétet az az ő dolga. Most inkább arra fókuszálj, hogy ők hogyan érték ezt el, milyen trükkök volta, amik segítettek nekik ezt elérni. Lehet neked nem válnak be, de mások tapasztalatából és hibáiból tanulni könnyebb, mint sajátból.

Nem az a kérdés, hogy hány évesen kellett volna, hanem hogy most, ha tényleg változtatni akarsz, miként tudod ezt elérni.

A félelmek, amik benned vannak egy alapra épülnek, ami nem túl stabil (és most nem bántani akarlak, de ezzel szembe kell nézni). Ezeket az alapokat megerősíted, segítenek átlendülni a félelmeken.

Egyik ilyen módszer, amit Joseph Wolpe talált ki a "systematic desensitization" - magyarul sajnos nem tudom hogy van. Lényege: részletesen kibeszélni és megmutatni, hogy az alany mitől fél. Ezt a félelmet a gyakorisága miatt lehet elérzésteleníteni és lekicsinyíteni. Ezek hatásosan működnek traumák, phóbiák esetén. Ebben célzott pszichológia, terápia tud segíteni.

Ezért szoktak az autóvezetést oktatók a bizonytalan tanulókkal már az elején kimenni autóútra és megmutatni, milyen az autót 110-nél kezelni, hogy utána a városban 30-50es tempót ne tartsák félelmetesnek.

Másik a krónikus stressz kezelési módszerek. Köztük:

- a relaxáció (légzési módszerek (néhány mély lélegzet / 4-7-8 / egyenletes légzés / mély hasi légzés stb, nézz néhány videót),

- meditáció, tai chi, za-zen

- nyújtás (teljes testre)

- vizualizáció

- előre tervezés: ha vannak visszatérő stressz faktorok az életben, akkor egy mással is előre megbeszélt tervet hajtasz végre, ami segít csökkenteni a stressz szintedet. Erre van egy külön technika is: Legkevésbé félelmetes dolgoktól a legfélelmetesebb dolgokig csinálsz egy listát és 1-100as skálán rangsorolod ezeket. Továbbá két részre lehet ezeket a félelmeket bontani. A: csak az agyadban születik a félelem. B: a valóságban születik a félelem. Pl. rá gondolsz egy pókra, vagy egy rajzot látsz a pókról az csak az agyadban születik. A meglátsz egy pókot az a félelem a valóságban születik. A gondolatbeli félelmek segítenek túllépni a valóságban születő félelmeken. Szépen fel lehet építeni: rá gondolsz, rá gondolsz és társítod egy cselekménnyel, majd egy plüss pókról nézel egy képet, majd egy valódi pókról nézel egy képet, fogsz a kezedben egy plüss pókot, aztán egy gumi pókot, megnézed a pókot az állatkertben a terráriumban, megfigyelsz egy pókot a terráriumon kívül, hozzáérsz, majd meg is fogod. Ezek lépések egyre közelebb visznek a félelemhez és képes leszel az alacsonyabb szintű félelmet elviselni.

Minden szorongást lehet rangsorolni és lehet hozzájuk rangsoronként akciótervet készíteni. Továbbá lehet játszani az időtartalommal. Ha magadtól nem tudod ezt végig játszani, kérj segítséget egy pszichológustól, aki a félelmekre specializálódott. Sokat tudnak segíteni.

Ha megtanultad, miként kezeld a félelmeket, lehet gyakorolni alacsony ingerküszöb mellett, hogy hogyan tudod ezt gyakorlatban is használni. Majd emeled az ingerküszöböt, és a végén szépen megtanulod irányítani. A pókhoz visszakanyarodva: Rágondolsz a pókra, és elkezdődik a félelem, majd használod a légzéstechnikát, az átstrukturálni és lassan megszűnik a félelem: rájössz, hogy nem fog semmi rossz történni, mert a pókokra gondolsz. Ha ezzel már nincs gondod és tudod kezelni a helyzetet, tovább lépsz és nézel egy képet egy plüss, vagy gumi pókról stb. A kettő között akár pár perc szünetet, akár egy hetet tartasz, szépen lassan fel tudod magad tornászni a szinteken. Ha túllősz a célon és a félelemből szorongás lesz ismét, akkor visszalépsz egy szintet, amit már tudtál kezelni. És folytatod onnan.

A cél, hogy elérd a legmagasabb szintet, amit a listádba felvettél és megtanuld kezelni félelem, pánik nélkül. Ettől nem fog megszűnni a phóbiád, de érzéketlenebb leszel és kevésbé lesz rád hatással, mint a kezelés előtt és megtanulod irányítani.