Szeptemberig itthon kell üljek, mit csináljak, hogy ne kattanjak be?
A helyzetem elég összetett, 22 éves fiatal srác vagyok. Tavaly fél év megszakítással -egyetem- szintén itthon ültem, már nem bírtam, pszichiátriára kerültem. Most megint ez a helyzet. - Egyetemig böjtölök, megint.
Dolgoztam már és szeretnék is dolgozni, csak már tudom, hogy nem fogok :D Semmi, SEMMI munkalehetőség itt, de nemrég az UTOLSÓ helyre bekerültem ahová lehetett a környéken, kibas ztak, mert elvileg nem kellett már ember és a megrendelések miatt vettek fel plusz embereket.
Szóval most itt vagyok, megint a kibas zott 4 fal között. Üvöltenék, ordítanék meg minden, hogy ide jutottam, de ide jutottam.
Szóval a kérdésem az, hogy mi a francot csináljak? Pszichés tüneteim vannak a helyzetem miatt már megint és egyre kevésbé bírom.
Holnap mgyek pszichológushoz, mert ki szeretnék törni ebből a csapdahelyzetből, de nem fogok tudni. Az bánt, hogy nem érdemlem meg az egészet
De tudom nem fogok, lhetetlen..Megtakarított pénzem van, úgy néz ki szeptemberben menekülés, márcsak azért is, mert itt tényleg megdöglök, csak addig tényleg mit? Házimunka nincs, kert pár perces meló, semmit nem tudok csinálni.
Szerezz magadnak valami hangszert. Vegyél magadnak, vagy valami ismerőstől kérd kölcsön a nyárra, találd fel magad. Tanulj zenélni.
Tanulj programozni, az internet segítségével minden tudás akár ingyen is elérhető, ami a programozáshoz szükséges.
Olvass könyvet. Vagy egy városi utazás alkalmával vásárolj be a könyvesboltból, vagy járj el könyvesboltba. Ha azon találod magad, hogy semmi dolgod nincs, csak ülsz egyhelyben, olvasni mindig elkezdhetsz. Ezért is mindig legyen nálad olvasnivaló. Akik hozá vannak szokva az okostelefonokhoz, azok akár telefonon is olvashatnak e-könyvet. Az olvasás a legalapvetőbb önfejlesztés a világon: bármikor, bárhol lehet és ha csak 1 percet olvasol, azzal is eltöltöttél egy percet hasznosan. Szakirodalmat és szépirodalmat egyaránt - tanulj tudományokról (mégha nem is akarsz tudós lenni, akkor is ad ez egy igen hasznos műveltséget), tanulj emberekről.
Jöhetsz hozzám nagytakarítani :-)
Tanulj nyelvet! Van néhány nyelvtanár, akik skypeon keresztül oktatnak, vagy keress a városban.
Új hobbi: fuss, rajzolj, akármi. Alkoss valamit.
Vegyél egy kutyát/macskát, persze, ha után is tudsz majd gondoskodni róla. Taníthatod, játszhatsz vele.
Olvass, tornázz, fotózd a természetet.
Ha sok a feszkó, akár beiratkozhatsz valami küzdősportra is. Amúgy meg ha kiabálni akarsz, tedd. Jobb lesz utána :)
Menjél sportolni vmit. Talán segít, ha kifutod magad.
Faluban van focipálya tudsz "focizni". Akár egyedül is lehet kapura rúgdosni. Talán segít valamit.
Este meg fáradtan nem pörög az agy annyira. Ráadásul egészséges is.
Nagyon rossz helyen lakom, egy durva faluban a semmi közepén, itt ilyen, hogy kimegyek futni nincs, és ilyen helyen nem is csinálnék. Szóval ez a lehetőség is kilőve.
fogalmam nincs mit csináljak, mert ez így nem élet amit élek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!