Mit lehet csinálni egy borzasztóan szeretethiányos lánnyal?
Egy nagyon értelmes, okos és aranyos lány, akinek mindenről van véleménye és elég határozott értékrendet követ, erkölcsileg is rendben van. Abszolút nem a felelőtlen, céltalan, lázadó és fűvel-fával kavaró tinik közé tartozik, ő teljesen más. Felelősségteljes, ambíciózus, szorgalmas, leginkább a jövője érdekli stb., stb., nem írom le még egyszer, mert gondolom mindenki érti, hogy mire gondolok. Ugyanakkor nagyon szeretethiányos és látszik rajta, hogy törődésre, szeretetre, figyelemre vágyik. Normális szülei vannak, akik nem hagyják magára, mindent megadnak neki, amire szüksége van, sőt...ugyanakkor úgy néz ki, hogy érzelmileg mégsem kap meg mindent. Elmondása szerint sokat dolgoznak, kevés időt töltenek együtt, ritkán beszélgetnek és nem igazán alakult ki köztük egy erősebb, mélyebb kapcsolat. Barátai vannak, de velük is felszínesebb a kapcsolata, szintén ritkábban találkoznak és beszélgetnek, de tőlük sem kap (elegendő?) érzelmi támogatást.
A lényeg az, hogy valóban látszik rajta, hogy magányosnak érzi magát, egyedül van, olyan kis szomorkás a tekintete és már annak is borzasztóan örül, ha valaki akár csak egy picit is foglalkozik vele, odamegy hozzá, megszólítja, megkérdezi hogy van, megsimogatja stb., de ez elég kockázatos... Én nem vagyok vele olyan kapcsolatban, hogy ölelgessem, szeretgessem stb. és nem is akarom félrevezetni, de próbálok neki segíteni, amennyi tőlem telhet. Viszont azt tapasztalom, hogy alapvetően ő is felelősségteljesen gondolkodik, felismeri mások szándékát, látja az esetleges következményeket stb., ugyanakkor, ha valaki közeledik felé és bármilyen jellegű érdeklődést mutat iránta, akkor kb. el van varázsolva és mindent elfelejt, teljesen naív lesz, mert annyira örül annak, hogy végre vele is foglalkozik valaki. Ezt pedig nyilván rengetegen ki akarják használni és emiatt aggódok, mert nem szeretném, ha bárki is bántaná vagy bármi ilyesmi.
Mi az, hogy az írásom alapján férfi vagyok? Nő vagyok, ezt is leírtam. Egyébként sem értem, hogy hogyan lehet megállapítani az ember nemét az írása, fogalmazása alapján, de mindegy...Valamint, azt is leírtam, hogy nem akarok tőle semmit, nem vagyok leszbikus, férjem van. Tényleg borzasztó, hogy milyen válaszok vannak...
Akik normálisan válaszoltak, azoknak köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!