Nők, van közöttetek olyan, aki belátja, ha hibázik és megköszöni a bókokat, nem pedig természetesnek veszi azt?

1.: mi köze a nemeknek ahhoz, hogy valaki beismeri-e, ha hibázik? vagy esetleg van erre egy statisztikai modellekre épülő reprezentatív tanulmányod?

2.: miért kéne random idegen embereknek megköszönnöm, ha bókot mond? egyáltalán miért bókol nekem???

3.: nem háláért kéne bókolni másoknak...

Ha én hibáztam,azt belátom. Bocsánatot kérek es igyekszem rajta javítani.

Viszont ez a bókos dolog... Nekem nem szoktak bókolni idegenek. A parom szokott,de ilyenkor evidens,hogy megköszönön és viszonzom. Rajta kívül más nem szokott bókolni,de ha pl előre engednek valahol vagy kinyitjak az ajtót/segítenek valamiben akkor azt megszoktam köszönni barátoknak és idegeneknek is.

Leszögezném, hogy 16 éves vagyok, szóval csak nőkezdemény.

Ettől független belátom amikor hibázok. Viszont. Ha megtehetem, akkor magamban látom be, utána pedig nem szavakkal, hanem tettel teszem jóvá, illetve szavakkal is, de a tettek ugye ékesebbek mint a szavak. Bókolni nem igazán szoktak, legalábbis korosztályomból. 60 felettiek annál inkább. Sőt, egy 60 év körüli úr akit nem is ismerek, csak intézménylátogatáson voltunk, megkérte a kezemet amiért szerény vagyok, és bókolt is egy kicsit. Meg szoktam köszönni a bókokat, de legtöbbször nem jutok el odáig, mert paradicsom vörös lesz a fejem... ^^'

Belátom, ha hibázok, sőt, nekem jól esik bevallani valakinek, hogy mit csináltam rosszul, szóval így kibeszélni a dolgot magamból.

A bókokat meg nem szeretem, full kínosan érzem magam tőlük. Ha az általam szeretett személy mondaná, akkor azt is csak úgy magamban értékelném, mert nem tudok vele mit kezdeni. Tehát így... "köszi?" És aztán mit mondjak? :D

Attól függ milyen viszonyban vagyunk és miben hibáztam.

A bókokat viszont mindig megköszönöm, csupán csak marha kellemetlen tud lenni bizonyos helyzetekben egyes személyektől.

Ha hibázok és észreveszem (azaz nem csak figyelmetlenség vagy egyéb ártatlan hiba volt), vagy ha nem veszem észre, de valaki figyelmeztet, akkor mindig bocsánatot kérek, igyekszem a továbbiakban máshogy csinálni a dolgokat, hogy ne forduljon újra elő. Más kérdés, hogy a legtöbb embernél tök fölösleges bocsánatkéréssel próbálkozni, mert képtelenek megbocsátani, de ettől függetlenül nekem nem engedné a lelkiismeretem, hogy ne kérjek bocsánatot a hibáimért. Azt nem értem, hogy ez hogy függ össze azzal, hogy nő vagyok, egy férfi is lehet ugyanebben a helyzetben.

A bókokat mindig megköszönöm, már csak illedelmességből is, bár nem kapok túl sokat. Furcsa is lenne, ha valaki bókolna, hogy "de szép ma a hajad, Juci" és én meg csak néznék rá vagy tudomást sem vennék róla... Még ha nem is szimpatikus az illető, az még semmit nem jelent, semmire nem kötelez, ha kinyögöm, hogy "köszi".