Az embergyűlölők miért ilyen felszínesek?

„Az emberiség megérett a pusztulásra” egy rendkívül felkapott rigmus. Amire én azt szoktam mondani: jó, akkor kezdjük veled és a szeretteiddel. Mert te is és ők is az emberiség részei vagytok. Sajnos egyre több ilyen jellegű „világnézet” és „vélemény” van, amelyet úgy használunk, hogy voltaképpen végig sem gondoljuk, valójában mit beszélünk, ezek mit jelentenek.

Egy kutyánál elérni, hogy istenként nézzen fel ránk (amitől mi magunkat értékesnek és jónak érezzük), ezerszer könnyebb, mint saját "fajtársuknál". Ha nagyon rosszindulatú vagyok, akkor azt is mondhatom hogy kihasználjuk a kutya feltétel nélküli szeretetét, mert képtelenek vagyunk kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Egy ilyen ember könnyen beleveti magát abba a hitbe, hogy egy állat jelenléte képes lesz az emberekben való csalódottságát kárpótolni, elfedni azt.

Amikor pedig azt mondjuk, hogy az emberiség elembertelenedett és ezért hátat fordítunk neki az állatok irányába, kevesebbnek tartjuk saját embertársainkat, mint az állatokat, akkor vajon nem válunk-e mi is ugyanolyan embertelen, felszínes emberekké, mint akikre vadul mutogatunk, elítéljük őket, hogy miattuk lettünk olyanok, akik intoleránsak, vagy akár szívből jövően gyűlölik saját fajtársukat? Kijelentjük, hogy az emberek nem érdemelnek törődést, empátiát, mert az állatok sokkal jobbak. Különbek vagyunk-e azoknál, akiket lenézünk?