A nők néha miért olyan mulyák ha rájuk néznek (mondjuk aki számára szimpatikus)?
Melóban lettem figyelmes egy új csajra, néha nézegettem műszak alatt, amit akkor Ő is észrevett, és mosolyogva kicsit rázta a fejét. Másnap "sietett" befelé a bejáraton, pedig látta hogy én jövök ki, de direkt a táskájával volt elfoglalva, ahelyett hogy magabiztosan rám nézett volna, vagy mit várt hogy rögtön feltartóztatom? Minden esetre köszöntem neki, és Ő is motyorgott valamit, de nem értem hogy lehet egy látszólag menő csaj ilyen.
Talán azért lenne ilyen mert feltűnő helyen, nyakamon és a szemem sarkánál is van tetoválás? 26 évesen nem gondolom hogy ma egy fiatalt aki ráadásul nem apácákkal nevelkedett ez megérintene, vagy sok neki egyszerre a tetkós sportos borostás külső? Esetleg azt gondolja, biztos a habitusomat is tükrözi a kinézetem?
Így, hogy kerüli a tekintetem amikor épp nem méterekre vagyunk egymástól, eléggé vegyes érzelmek vannak bennem, ha tudnám hogy érdeklem, akkor lépnék, de így félek hogy lejáratom magam.
Nem látok a lány fejébe, de azt elmondhatom, hogy én mikor viselkedek hasonlóan. Ha nem akarok valakivel találkozni, beszélni, de úgy sejtem, hogy az illető valószínűleg akar velem. Ilyenkor "merülök el a telefonomban" vagy "bambulok el", mert ezzel nagyjából el tudom kerülni a kínos félbeszélgetéseket, jó pofizást, anélkül hogy nagyon bunkónak tűnnék. De hangsúlyozom, ez az én viselkedésem, nem biztos, hogy nála is igaz.
Az arctetoválásról csak annyit, hogy szerintem az igenis sok, pedig nekem is van tetoválásom, nem is egy. Az arcon lévő tetoválások (meg még néhány minta), számomra ilyen "börtön tetkó" hatást keltenek, pláne, ha megdobod, ahogy te is írtad borostával és egy "kemény csávós" ruházattal. Egyébként meg attól, hogy te és esetleg a barátaid szeretitek a tetoválásokat, nem jelenti azt, hogy minden huszonéves így van vele. Simán lehet, hogy ő például kifejezetten nem szereti.
Abszolút így viselkedem azokkal a férfiakkal,akik tetszenek nekem első nekifutásra. (Engem sem néznél egy félős lánynak.)
Szerintem kerülj vele kontaktusba,majd a későbbiekben úgyis le tudod szűrni,hogy tetszel-e neki vagy sem.
Az a vicces, hogy azt képzeled, szimpatikus vagy neki és ő a mulya, holott ez tipikusan az a viselkedés, amit a 3. válaszoló ír.
A nyakon meg a szem sarkában lévő tetoválás meg tipikus börtöntetkó még ma is, engem speciel nagyon taszítana, de mások vagyunk.
Ha ennyire nagy legény vagy, menj oda hozzá és beszélgess vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!