Mi a véleményetek a lány viselkedéséről?
Van egy lány, aki ebben a tanévben elkezdett nekem köszönni. Egyik nap megállítottam, és megkérdeztem tőle, szimpatikus vagyok-e neki, mire azt mondta, kapcsolatot nem akar, de barátság lehet. Ezután megöleltem. Pár hét múlva sulin kívül összefutottunk, váltottunk pár szót, és akkor is megöleltem. Ezután még néhányszor megszólítottam, és próbáltam beszélgetni vele. Majd egy idő után azt vettem észre, hogy kerüli a tekintetem, amikor köszöntem neki, nem köszönt vissza. Ráírtam fb-on, hogy haragszik-e rám az ölelés miatt, nem írt rá vissza. Majd megint írtam, hogy én az ölelést csak baráti gesztusnak szántam, illetve, hogy nem vagyok jó a barátkozásban stb. Nem írt vissza, mire megint írtam több üzenetet is... semmire sem reagált. Jött a karácsony, akkor írtam Boldog Karácsonyt, mire visszaírt, hogy "neked is". Erre írtam, hogy "meg merjem kérdezni, mit gondolsz arról, amit mondtam...?" Nem írt vissza rá. Ezután szilveszterkor részegen boldog új évet kívántam neki, és írtam, hogy sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, és remélem, hogy még szóba áll velem. Persze erre sem reagált. Teltek a hetek, balesetet szenvedett, és két hétig nem volt iskolában. Amikor meghallottam, mi történt, ráírtam megkérdezni, hogy hogy van, mire letiltott.
Legközelebbi eset két hete történt. Szünetben találkoztam vele, és mondtam neki, hogy nem értem őt. De jött egy barátnője, és "kimentette" afelől, hogy magyarázkodnia kellene. Múlthéten megint beszéltem vele.
Felhoztam, hogy anno ő volt az, aki kezdeményezett nálam. Erre mondta, hogy azért tette, mert látta, hogy nem nagyon vannak barátaim. De ő nem látott bele többet, én viszont igen... Megkérdeztem tőle, szerinte én nem tudnék barátként tekinteni rá. Azt mondta, nem... Nem tudtam már mit mondani... Lelépett mondván "ezt megbeszéltük". Csütörtökön köszöntem neki, akkor visszaköszönt. Másnap meg már megint ignorált.
Tudom, hogy én is hibás vagyok, nem kellett volna megölelnem (én amúgy mindenkit ölelgetek)... de tényleg ez volt részéről a megfelelő viselkedés?
Még akarok egyszer beszélni vele. Megmondanám, hogy adjon egy esélyt, és esküszöm nem csinálok semmi olyat. Nem "lépem át a határt". Csak adjon esélyt, hogy bizonyítsak. Hatalmas bűntudatom van :(
Ti mit gondoltok?
lányok, ki érti őket...
Egyébként hagyd a francba, ez a vonat elment rég. Ha ő nem akarja ne erőltesd, ne "zaklasd".
Nem szabad senkire se ennyire ráakaszkodni, ezek alapján nagyon egyértelmű, hogy nem akar semmit tőled, még barátságot sem. Csak nem akarja megmondani, inkább valószínű , hogy nem meri.
Ebbe bele kell törődni sajnos, és tovább kell lépni, nem szabad magyarázatokat keresni rá, meg bocsánatokat kérni.
Vannak, akiket kifejezetten taszítanak az "akaszkodós" emberek. Ha ő akart volna valamit, biztos lép.
Így van, az "akaszkodós" emberek mindenkit taszítanak. Egy ember sem szereti, ha nem hagyja békén olyasvalaki, akitől nem akar semmit.
Teljesen egyértelmű helyzet, a világon semmi rejtély nincs benne. Kérdező, legközelebb próbáld meg figyelni és értelmezni a másik reakciót, próbálj meg kilépni a saját érzelmeid közül, és beleélni magad a másik helyébe. Nem jön magától, de tanulható és szükséges.
Barátkozni szeretett volna veled, de mikor jobban megismert, rájött, hogy mégsem fog nektek menni a barátság. Semmi köze az öleléshez, és ne vedd a szívedre, van ilyen, de legközelebb ha valaki ignorál, szerintem csak egyszer, max. kétszer érdemes megkérdezni, mivel bántottad meg, ha nem reagál, akkor ne fuss utána, mint egy kiskutya, legyen büszkeséged.
Ennél a lánynál se kérj második esélyt, rájött, hogy nem vagy neki szimpatikus, nem veled szeretné tölteni az idejét. Ez nem jelenti, hogy te rossz ember vagym vagy hogy végzeteset hibáztál volna, egyszerűen csak nem kíváncsi rád ez a lány, keress magadnak egy másik barátot.
Én is azt mondom, mint az előttem szólók.
Hagyd ez a lányt! 8-10-szer ráírtál: nem reagál, letilt.
Őszintén! Gondolod, h. ez meg fog változni?
Mondjuk szerintem elég gáz/ udvariatlan/ bunkó, h. nem mondta el két mondatban az első üzeneteid után, h. inkább mégsem szeretne veled ismerkedni, barátkozni, és inkább ne keresd - bár ezt ugye a későbbi nemválaszolásával elég egyértelművé tette.
Ne alázd meg, égesd le magad előtte.
Rengeteg ember van (nagy közhely, de igaz), biztosan találsz barátot, barátnőt magadnak. (hány évesek vagytok?)
Legyél kedves, udvarias, ápolt, nyitott, de nem tolakodó. A kevesebb néha több!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!