Mi a véleményetek az olyan emberekről, akik folyton őszinték (akkor is ha nem kérdezték őket)?
Én úgy vagyok vele, hogy őszinte negatív véleményt havernak-barátnak csak végső esetben mondok meg, ha már tényleg nincs más mód. Értelemszerűen vannak olyan helyzetek, hogy ha kérdez is, jobb azt mondani, amit hallani akar. Én például szemtől szemben azt, hogy nem szeretnék a helyében lenni, csak az ellenségeimnek, de minimum általam nem kedvelt embereknek mondanám meg.
Ha például arról van szó, hogy egy barát elpanaszolja nekem, hogy összejöttek neki a dolgok, és emiatt nehéz helyzetben van, akkor a legkevesebb, hogy motiválni próbálom, és bíztatom, hogy ne aggódjon, minden rendbe jön majd. Avval semmit nem segítek, ha azt mondom, készüljön fel, hogy még ennél is rosszabb lesz. A kegyes hazugság akár motiváló hatású is lehet.
Az pedig az alap, hogy ha nem kérdeznek, nem mondom el a negatív véleményemet.
Általában a tapintatlan, megkeseredett tapló emberek sajátja ez, szép köntösbe bugyolálva a tahóságukat: túl őszinte vagyok.
Az esetek nagy százalékában ezek örülnek annak, mekkora kcsögök, és hogy tudnak ártani valakinek, lehetőleg napi szinten minél több embernek.
Bunkóságukat tetézi, ha ismerős barátnak adják elő ugyanezt, nem egy idegennek.
Tipikus emberfajta, de felháborodni azt nagyon tudnak, ha támadás éri őket.
Félreértések elkerülése végett:
A "majd minden rendbe jön"-t nem szó szerint, ilyen tömör formában értem. Hanem nyilván tanácsokkal látom el az illetőt, esetleg hozzáteszem, hogy én többször is voltam már ilyen helyzetben, és végül mindig kimásztam belőle. Meg ilyenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!