Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek jól cselekedtem?

Szerintetek jól cselekedtem?

Figyelt kérdés

Volt egy olyan eset egy két évvel ezelőtt amikor navétáztam szakközépiskolába és délután vártam alkalmira és miközben vártam az országút középere le ült egy felnőtt kutya nem tudom mi okból és én nem akartam látni hogy meghal ezért önzetlenül saját testi épségemet kockáztatva meg mentettem egy Nő kutyáját és fel emeltem a kutyát és el hoztam a veszélyből és mások mondták nekem hogy milyen felelőtlenség volt ez tőlem ők bizony nem tették volna meg én meg mondtam engem nem érdekel én saját lelki állapotom megnyugvása miatt tettem és mert szeretem az állatokat.

Plusz mikor el vittem az országút szélére egy pillanatal később jött oda a nő a kutya gazdája és bevitte magával és még csak annyit se mondott hogy köszi de lehet mert azt se tudta hogy mi történt volna szegény kutyájával igaz én se szólaltam meg csak fura volt hogy amint le tettem biztonságos helyre rögtön jött a gazdája addig meg érdekes hogy sehol se volt.

Nem számít én örülök hogy szegény kutyán segíteni tudtam.

Mit gondoltok erről ?

Jött egy kis autó de mivel nem volt sok időm gondolkodás nélkül cselekedtem és figyelembe vette a sofőr az int ésemet és le lassított amíg el hoztam az útról.

Előre is köszönöm szépen a válaszokat!

20 éves fiú vagyok


2018. febr. 6. 11:07
 1/2 anonim válasza:
Ügyes vagy
2018. febr. 6. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen
2018. febr. 6. 11:27

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!