Mi van akkor, ha úgy érzi az ember, hogy nincs tovább?

Akkor azt az érzést kidobja a kukába, magába néz, hogy mi az amivel segíthetne magán, de nem meri/akarja/lusta rá bevállalni, es magtalálja a kiutat.

Menekülj előre!

Legél magadhoz őszinte, és meglátod, hogy néhány megszokott dolog akadályoz csak meg a tovább jutásban. Hagyd el őket, és meglesz az ajtó!

Sok sikert!

Szia!

Konkrétumok nélkül nehéz bármit mondani, a helyzeted és korod nélkül.

Elvi szinten azt mondanám én is, hogy nem csak a két véglet van, megpróbálhatod benn is megtalálni a helyed valamennyire, ami elviselhetőbbé teszi a környezeted.

Fiatalabb korban az ember hajlamos minden állapotot örökkévalóságnak megélni - ezért is (volt) olyan hatásos pl. a sarokba állítás, mert úgy érzi a kölök, hogy itt fogja leélni az életét.

Ez valamilyen mértékben az emberben marad mindig, ha valami monoton, unalmas és szar, hasonlóan éli meg.

Érdemes ebből a monotonitásból valahogy kibillenni, a monotonitás gyilkol... Próbálj hétköznapokra is valamilyen programot szervezni, nem mindegyikre, csak egyre-egyre, pl mozi, biliárd, akármi... ez kibillenthet.

Középtávon - pár éven belül - úgyis fogsz váltani vagy sulit, vagy munkahelyet, ami egy örökkévalóságnak tűnhet, de elrepül.

Ha meg TÉNYLEG tragikus, kortól függően jelezd szüleidnek, és döntsetek váltásról közösen.