Mi a véleményetek a pszichológusokról?

Az, hogy minden munkakörben dolgoznak alkalmas emberek és szakbarbárok.

Ugyan én pszichiáterhez jártam, de elég volt két alkalom ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassa az életem. Úgy, hogy nem kezelt, nem kezelnek gyógyszeresen, pedig tankönyv szerint kéne. Igaz, ehhez keményen meg kellett dolgoznom, de ő világított rá olyan dolgokra, amiket addig nem tudtam/nem vettem észre.

Aki azért jár pszichológushoz, hogy az majd varázsütésre jól megoldja a problémáit, az bizony pofára fog esni. Az is, aki nem válogatja meg rendesen, hogy kihez esik be.

Az "olcsó húsnak híg a leve" alapelv pedig itt különösen igaz.

Sajnos ez ilyen drága mulatság.

Nem ő oldotta meg, hanem én, viszont ő segített elindulni :) És még nem teljesen, de jobb híján már vissza tudtam állni a normál hétköznapokba.

Két alkalmat voltam nála, másodjára felállította a diagnózist: bipoláris zavar, személyiségzavar (hogy melyik fajta, arra nem is emlékszem már), és brutálisan erős agórafóbia - mondjuk ez nyilvánvaló volt, miután voltak olyan hónapjaim, amikor még az ablakot se bírtam kinyitni nemhogy kimenni, betapétáztam ilyen üvegfóliával mindent, hogy senki ne lásson be. Ha valaki elment az ajtó előtt a folyosón, bepánikoltam. Elég durva volt, na :D Liftezni meg metrózni azóta se tudok...

Hetente két terápiát javasolt és gyógyszeres kezelést persze. Nem tudtam volna heti 30 ezer forintot leadni, így megbeszéltük, hogy felvetetem magam a Thalassa Házba bejárós ellátásra, tehát minden nap 8-16-ig ott kellett volna lennem, aláírnom, hogy azt tömnek belém, amit akarnak.

Kihátráltam, tudtam, hogy csak rontana a helyzeten az a hely. A saját kezembe kellett venni a sorsom, nem volt más választásom. Mivel a doki visszavezette pár problémámat a családomon belüli körülményekre, először azt tettem rendbe, majd az ő módszerével elkezdtem kívülről analizálni magam és a viselkedésem, minden eshetőségre külön forgatókönyvet kialakítani, minden hangulatomra más gyógyírt találni az edzésektől kezdve az erős kávén át a meditációig, minden állapotomra más kell...

Évekig tartott, amíg talpra álltam, sok könnybe került és rengeteg pánikrohamba persze, de már majdnem teljesen jól vagyok. Azóta is hálás vagyok a férjemnek, mert rengeteg rugalmasság kellett hozzá, hogy össze tudjuk a dolgainkat egyeztetni az aktuális agybajommal, de a mai napig ő az egyetlen, aki ránézésre megmondja, hogy éppen milyen hangulatban vagyok és látja rajtam a "néma" pánikrohamot is, amit más nem. Nélküle talán már nem is lennék. És a doktornő nélkül sem, mert ha nem mondta volna el a démonaim nevét, akkor nem tudtam volna így szembeszállni velük.

Egyszerűen csak össze kellett kapnom magam, tudni, hogy harcolni fogok és a mélypontokon mindig arra koncentrálok, hogy lassan el fog múlni a depresszió és mennyi mindent fogok csinálni a mániás időszakban. Nehéz összeszednem magam, de muszáj, nincs kifogás. Néha persze még el-elseggelek, de már képes vagyok nem kudarcként, hanem pár nap szabadságként tekinteni rá :D

Szóval na, a munka oroszlánrésze az enyém volt, de előbb össze kellett kaparni az önértékelésem és elindítani a megfelelő irányban. Erre jó egy jó pszichiáter. Vagy pszichológus :)

Bocsi hogy ilyen hosszú lett, nem is erről szólt a kérdés, de ha már így kérdezted :D

Na, még eszembe jutott, hogyan tudnám összegezni a dolgot: ha az embernek mentális vagy lelki problémája van, legtöbbször nem is veszi észre. Akkor sem, ha nyilvánvaló. Pláne, ha vele született, mint az én esetemben. Neki az a természetes, az a normális ahogy ő érez és viselkedik, és számára a többi ember furcsa. Kb., mint aki forgalommal szemben megy, de a többit hülyézi :)

Nálam is nyilvánvaló volt a bipoláris zavar a tüneteim alapján, de ahhoz képest, hogy kaamszkoromban kezdődött, csak felnőtt fejjel jutottam orvoshoz... egy tök más problémával!

Egy jó szakember, mint a doktornő akihez én mentem, azokat a dolgokat is le tudja szűrni az ember viselkedéséből, amikről egyébként szó sem esett. Rá tud világítani, hogy mit csinálsz rosszul, hol gondolod rosszul, a környezeted hol hat rád rosszul, feltárja az egész gyökerét. Tanácsot is adhat, hogyan javíthatsz a helyzeten, de leginkább arrafelé terelget, hogy magadtól vedd észre, mit kéne tenned.

Sajnos ez a tipikusan "kevés melóval sok pénzt" szakma, baromi kevés főleg a pszichológusok között, aki komolyan is gondolja a gyógyítást és nem csak kaszálni akar vele. Vagy éppen okoskodni.

Ennek meg persze a beteg issza meg a levét.

Akik könyvet írtak és kelendőek ezen könyvek (T.A., Cs.I.), azok szerintem jók.

A másik csoport (munkájára vonatkozóan): "van, de minek"...