Van/ volt valaki úgy, hogy teljesen kiábrándult az életből, nem örült semminek, és kb "állásában" ment tönkre? Elmeséli?

Ilyen életszakasza szerintem gyakorlatilag minden emberi lény ezen a bolygón.. Kérdés, hogy az adott személy ebből ki is tud-e jönni vagy benne marad évekig. Nekem is nagyon-nagyon hosszú idő volt "összekaparnom" magam, de még a mai napig is csinálom.

Hosszú sztori leírni,vagy csak az én megfogalmazásom miatt sok a rizsa,de ha vhol akarsz dumálni sztem elmeselhetem

Nem egy évem volt ilyen. Nagyon komoly lelki trauma ért, nem mentem szakemberhez és több évem ment el mondhatni a semmire.

Többször is voltam és most újra belekerültem.A megoldást nekem mindig az hozta ,amikor talàltam egy új hosszútávú célt pl.amikor 2éves okj-t csináltam addig normalizálódott az életem ,és örültem hogy elterveztem valamit és megtettem,ez jót tesz az önbecsülésnek.Viszont most sem a magánéletben sem a munkàban nem érzem jól magam,toporgok,stresszelek,nekem is vannak pánikrohamaim,és erős gyógyszert szedek,nem élvezek semmit,nincs kedvem azokhoz a dolgokhoz sem amiket eddig szerettem és mindig csak tépelődök mi lett volna ha.Engem az előre kigondolt biztonságos célok tesznek boldoggá,hogy azt érezzem jó úton haladok és akkor vagyok kiegyensúlyozott ha a cél(ok)hoz teszem nap mint nap a kisebb nagyobb lèpéseket,de jelenleg eléggé kiábrándult vagyok és én is csak keresek valami kapaszkodót.