Az emberek általában miért akor kezdenek el tenni egy kapcsolatért (baráti, szerelmi. ) ha az már veszni látszik?

Mert akkor ijednek meg, hogy elvesztik a masikat.

Azért mert az embernek van egy gázos tulajdonsága amit csak szándékosan lehet csitítani. Mindenki magában. Ez pedig az amikor benne élsz a jóban de utálod mert te jobbat akarsz. Amikor benne élsz a jobb-ban de utálod mert mégjobbat akarsz. Megszoktad és hanyagolod mert alap dolognak tekinted ami mindig ott lesz történjék bármi. Ez viszont egy emeletes hazugság amivel csak magadat csapod be. Amit nem becsülsz azt könnyen elveszíted. A sors fintoraként csak ilyenkor kezded becsülni. Ja és persze majd valakit okolsz azért ami veled történik de nem magadat.

Addig lehet, hogy nem veszik észre hogy rosszul csinálják.

Mert magát a szitut, körülményt amit a másikkal együtt átél, többre értékeli mint az adott személyt. Ha beüt a szar, bizony megérzi ennek az élménynek a hiányát, hogy elveszíti. Így ekkor megadja mindazt, amit eddig megkellett volna. Az, hogy legközelebb miért játszódik le a sztori megint, azért van, mert ilyen az ember természete. Akkor abban a helyzetben képes változtatni, de alapból nincs benne az a tulajdonság amit a másiknak adnia kéne. Ha nem muszáj, senki nem "erőszakol/kényszerít" magára semmit.