Vannak pszichopata gondolataitok? Érzitek néha magatokat pszichopatának?

Kezdem felfogni, hogy itt kétféle lelkiállapotról (ami több, mint gondolat) van szó. Az egyik, amikor az érzések dominálnak, a másik, amikor az ésszerűség, a racionalitás. Szerintem az érzések uralta hangulat rövid távon, a helyzet, a kapcsolat ésszerű áttekintése hosszabb távon jellemző. Érzése és helyzete válogatja, mikor melyikre van szükség, és minden ember képes (jó esetben) mindkettőre, ettől még senki sem pszichopata. Magát a pszichopátia kifejezést azokra a személyekre alkalmazzák, akikben a külső hatások gyakran depresszív és/vagy indokolatlanul boldog hangulatot váltanak ki. Aki mindenért a külvilágot hibáztatja és akarja megváltoztatni agresszív vagy intrikus formában, arra azt mondják, hogy szociopata. Persze, a hajlam mindegyikünknél mindkettőre megvan, genetikus, de főleg környezeti irányultság (esetleg valamilyen kora gyermekkori élmény is) határozza meg, kiben melyik mikor és hogyan válik uralkodóvá. A racionalitás, ami a mérleg másik súlya, épp azért kell, nehogy túláradó érzéseinkkel keresztbe tegyünk magunknak.

Tehát: patája a lónak van, meg állítólag az ördögnek, mi meg emberek vagyunk!