Hogy határozzam el magam végleg, hogy én szerény életet akarok?

Nem akarok barátnőt, nem akarok családot, saját házat/lakást, stb.

Barátokat sem...

Pontosabban ezeket nem akarom akarni, mert nem lét szükség és eddig egyik sem jött még össze.

És olyankor amikor arra jutok, hogy nekem ezek nem kellenek, csak megbújok a tömegben és szépen lassan leélem az életemet, akkor pár napig, hétig, ritkán hónapig is boldog tudok lenni.

Csak aztán látom mások boldogságát és vérszemet kapok és elkezdek irigykedni, ami mégrosszabb; tervezgetni.

Pl. Hogy mivel még csak 26 leszek, így még ha haladok az utamon és odateszem magamat, akkor majd lesz családom, meg barátnőm, stb.

Az amerikai álom kisebb, átlagosabb verziója. Mert valamiért arra jutok, hogy nekem ez kell.

De ezekkel a vágyakkal szenvedés az életem és mindíg amikor vissza temintek, akkor látom hogy képtelen vagyok bármerre is haladni.

És ez nem egyedi eset, ez egy körforgás és mindíg előjön.

Már leszoktam a csokiról, pornóról (mármint eddig sem voltam semminek a függője, de alkalmanként használtam), stb. Minden olyan dologról ami dopaminnal jár.

Csak felkelek, jatszok a macskáimmal, megetetem Őket, végzem a fizikai munkám, haza megyek, macskázok, majd alszom. Illetve néha meditálok (vagy valami olyasmi)

És ezzel a monotonitással együtt be áll egy olyan ciklus amikor boldog vagyok, vagy legalábbis az illuziója. De legalábbis nem vagyok szomorú.

Csakhogy tartom minimálisan az emberekkel a kapcsolatot, pl. munka társakkal, ezért mindig történik valami előbb vagy utóbb ami elszarja ezt az állapotot.

Hogy juthatnék végleges elhatározásra a vágyaimmal kapcsolatban?