Mit gondolsz a füvesekről?
A marihuána fogyasztókról, kb annyi a véleményem mint az alkohol fogyasztóiról.
Nem veszem egy kalap alá őket, de annyi azért biztos, hogy jóbol is megárt a sok. Hogy honnan veszed észre azt, hogy kezd már megártani? Onnan, hogy ész nélkül kampányol mellette és folyton bizonygatni akarja azt, hogy márpedig a fű az jó. Jó, igen addig amíg az ember néha kicsit ellazul vele, de amikor már központi téma lesz az életében, akkor már baj van. Ha túl sokat foglalkozik vele és még a világ megváltását is ebben látja. Ismertem sokat, része voltam ilyen társaságoknak, de ők nem barátok voltak, nagyjából ez tartotta össze a társaságot. Aztán a mostani barátokkal is elpattan néha egy cigi, de ez ritka és ami még fontosabb, szóba sem kerül a téma.
Nem ritka mai világunkban, hogy még a fű kipróbálása előtt megszületik a köré épülő identitás, csak mert mondjuk tök laza a Horrorra Akadva c. filmben a füves néger és az milyen menő dolog. Nem menő dolog a füvezés, az biztos, hogy jót tesz az embernek hétvégente kicsit levezetni a stresszt ha más módon nem megy, de ez legyen ennek megbecsült eszköze, de nincs értelme bálványozni.
Gyógyszerként történő legalizálását 100%ig támogatnám, de a helyzet az, hogy a többség aki ezért kampányol, nem szenved semmiféle betegségben ami indokolná számára a napi szintű fogyasztást...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!