Mit tegyek hogy befejezze?
2 éve diagnosztizáltan küzdök mentális betegségekkel, mint a depresszió, és az anorexia nervosa. Sokszor vannak mélypontjaim, amikor a halálba kívánom az életemet, de szerencsére a barátaim mindig mellettem állnak, és támogatnak, miközben én magam is megpróbálok annyit tenni a gyógyulásért, amennyit csak tudok.
Van egy osztálytársnőm, akinek ez a fülébe jutott, miután egyszer véletlenül látta a vágásokat a kezemen. Félreértés ne essék, erről is minden erőmmel próbálok leszokni, és szörnyen szégyellem őket, emiatt szinte kivétel nélkül mindig hosszúujjú pulóverben vagy pólóban vagyok.
Miután megtudta ezt, és hogy jóformn éheztettem magam, hirtelen megváltozott.
Elkezdett engem utánozni, a maga módján. Ugyanolyan ruhákat hord szintr mint én, mindig mindenkinek meséli hogy mennyie szrul van, mutogatja másoknak az összekarmolt kezét, dicsekszik azzal, hogy milyen keveset eszik...természetesen párszor már rajtakaptam ahogyan egyedül éppen majszolja az otthonról hozott 2. vagy 3. nem kis adag szendvicsét csak reggelire...a legutolsó húzása az volt, hogy kijelentette, hogy szerinte ő depressziós...
Az osztálytársaim emiatt sokkal több figyelmet fordítanak neki, mint korábban, nagy eséllyel szolidaritásból.
És az a helyzet, hogy én a világért sem tudnék aggódni miatta. Ha nincs emberek közt, látszik rajta hogy minden rendben vele, és felszabadultan nevet. De a karmolásaival mindig dicsekszik és kiteszi mások szeme elé, és mielőt belép egy terembe, összeborzolja a haját, és egy rém unott arckifejezést ölt magára.
Egyáltalán nem mondom hogy irigy vagyok rá, sőt. Viszont gondolom pontosan amiatt, mert első kézből tapasztalom milyen is egy mentális betegség valójában, emiatt kapom fel annyira a vizet ezen. Míg én azon vagyok, hogy ki tudjak lépni ebből a nyomasztó valóságomból, ő szándékosan arra használja fel ezt önmagán, hogy másoknak megessen a szíve rajta.
Manapság a depresszió divat lett, és tök menő?
Épp emiatt nézik le már az emberek az ilyenekkel együtt azokat is, akiknek komolyan bajuk van. Mert külső szemmel nézve közte és köztem gondolom annyi látszik csak, hogy mindkettőnk egy durcázó tinédzser...
A fő kérdésem az lenne ezek után, hogy szerintetek mit tehetnék hogy megértessem a lánnyal, hogy a depresszió se nem jó, se nem menő, és elérjem hogy befejezze mindezt?
Előre is szörnyen hálás lennék a segítőkész válaszokért.
Ez talán nem az a válasz amit vársz, de szerintem ne foglalkozz vele. Senki se szólhat bele más életébe. Ha bármit megpróbálnál mondani neki, azt gondolná hogy sajnáltatni akarod magad.
Keress egy példaképet, olyan embert akár a környezetedben akár híres embert aki úgy él ahogy te szeretnél élni, vagy feldolgozott hasonló problémákat, és ez segít abban, hogy tudatosítsd hogy lehet más lelkiállapotban is létezni nem csak depisen. Mert lehetséges. És ha ebből sikerül kijönnöd, hidd el hogy csak röhögni fogsz a csaj viselkedésén és nem fog érdekelni, mert már sokkal bölcsebb leszel nála.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!