Mi lett velem, Miert lettem ilyen?

Nem szoktam gondolkozni azon, hogy mennyit valtoztam az elmult 5-6evben, de mindig is tudtam rola. Aztan most nem tudtam aludni es eszembe jutott ez a dolog, kivancsi lennek a velemenyetekre.

Szoval a tortenetem talan altalanos iskolaban kezdodik. Atlagos diak voltam, kicsit visszahuzodo, lanyokkal nem igazan beszeltem, de a fiukkal mindig elvoltam...ugy ereztem, hogy a lanyok utalnak, es valoszinuleg igaz is volt, mivel nem igazan voltam egy szep gyerek, bar kover nem voltam sosem, de eleg csunyacska.

Szoval az altalanos iskolas eveim elteltek nagyjabol atlagosan, de aztan jott a kozepsuli.

Az elso evem rogton remalomkent kezdodott, mar elso nap ugy ereztem, hogy itt mindenki utal, egy nyomorek vagyok, jobb ha meg sem szolalok...senkit sem ismertem az uj osztalyomban.

Termeszetesen masnak is feltunt, hogy be vagyok szarva, egy-ket nap sem telt el, mar piszkaltak, utogettek, megalaztak, persze senki nem tett ellene semmit, tanarnak szolni meg nem mertem, csak jobban megszivtam volna. Egesz tanevben ez ment, napiszinten gondoltam ra, hogy ongyilkos leszek, mert ezt nem birom, teljesen gornyed lett a jarasom, a foldet bamultam allandoan, stb...Bar lett 1-2haverom, de mikor jottek piszkalni, termeszetesen felrealtak, nem akartak, hogy oket is megalazzak. Vegigszenvedtem az evet, aztan meg kettot mar masik osztalyokban, de semmit sem vegeztem el, mert mindenhol ez volt a helyzet...en voltam a nyomorek gyerek, akit mindenki csak piszkal es megalaz. Aztan 4.evemre megint uj osztalyba kerultem, itt egy fokkal jobb volt a helyzet. Nem piszkaltak, de senki nem is szolt hozzam, bar ennek inakbb orultem, de jol esett volna neha valakivel beszelgetni...minden szunetben egyedul acsorogtam, csak neztem ki a fejembol, persze szuleimnek semmit sem mertem mondani soha. Nem akartam, hogy tudjak, az o fiuk egy nyomorek, akit mindenki csak bant, ez ev utan ismet osztalyvaltas kovetkezett, ugy voltam vele, hogy ez az utolso eselyem, mivel nagyjabol mindenki elballagott, aki piszkalt, ugy dontottem itt az ideje a valtozasnak, beszereztem egy-ket divatosabb ruhat, levagattam divatosra a hajamat es megprobaltam ismet kihuzva, egyenesen jarni...sikerult valtozast elerni, az uj osztalyba viszonylag hamar beilleszkedtem, es lettek barataim, meg a lanyok is szobaalnak velem, de...

Mivel evekig nem voltak barataim, otthon sem nagyon beszeltem senkivel, csak beultem a gep ele, nem tudtam, hogy mekkorat valtoztam ekozben... Szinte semmi erzelem nincs bennem, barki barmilyen problemajat mondja el nekem, az nem erdekel, teljesem hidegen hagy, nem erdekel az emberek problemaja, betegsege, fajdalma, semmije. Folyamatosan tudtara hozom a "barataimnak" hogy csak azert haverkodok veluk, hogy ne unatkozzak szunetekben, orakon...kozoltem veluk, hogy tulajdonkeppen csak kihasznalom oket es teljes mertekben igy gondolom, nem erdekel semmi es senki, sokszor bantok meg embereket szandekosan es jol esik, aztan ha probalnak visszaszolni lepereg rolam, mintha nem lenne semmi erzelem bennem. Otthon szuleimez is bantottam mar meg, volt, hogy anyam elsirta magat es szemrebbenes nelkul neztem ahogy sir, egyatalan nem zavart es nem is erdekelt. Volt olyan hogy suliban csinaltam egy dolgot, amit nem kellett volna, aztan rafogtam egy osztalytarsamra, ugy hogy szemrebbenes nelkul hazudtam meg az igazgatonak is, o meg csak dadogott, termeszetesen nekem hittek. Nincs miatta semmifele lelkiismeret furdalasom. Szuleimet szeretem egy kicsit, de senki mast, se a rokonokat, se a "barataimat", senkit, azt se bannam, ha meghalnanak(kiveve a szuleimet) sot neha kivanom is, hogy barcsak meghalnanak. Kiskoromban komoly egeszsegugyi problemaim voltak, aminek kovetkezmenyeit egesz eletemben viselnem kell, persze errol szuleimen kivul senki sem tud, eleg jol rejtegetem.

Ugy erzem, hogy ezen a vilagon semmi nincs, ami hosszutavon boldogsagot adna, max ilyen par perces oromok, de az a szememben semmi. Nem akarok tanulni(soha nem is voltam jo tanulo) nem akarok dolgozni, nem szeretek semmit sem csinalni, utalok szinte mindenkit, es olyan mintha nem lennek erzeseim, de persze neha meg elkap az erzeshullam, aztan jon a depresszio, hogy en semmit sem erek, engem mindenki utal, jobb lenne meghalni, persze ilyenkor egyedul vagyok.

Kicsit hosszura sikerult, talan erthetetlen is valakinek, viszont teljesen igaz, erdekelne, hogy mi a velemenyetek, mitol lettem egy ilyen erzeketlen ember? Es van e innen visszaut? Ha valami meg eszembejut, akkor leirom kommentben.