Mi a véleményetek arról a felfogásról, hogy a mai világban luxus olyan dolog iránt érdeklődni, ami nem hoz neked pénzt?
Csak a felszínes emberek között.
Illetve sajnos lehet, olyan értelemben luxus, hogy az ember számára lassan nem létezik olyan, hogy szabadidő, ha nem akar éhenhalni.
egy kitétellel:
mai világ= kelet európa
A pénz anyagi alapot biztosít, de ha nem építünk semmit az alapra, akkor üres falanszter lesz az élet, amin már a jégkunyhó is luxus. Aki bedől ennek, az megvalósítja az eszkimó színt, ahol a fóka és az eszkimó is ugyanezt a tézist vallja:
A fóka kizárólag a húsa termelésért él, büszkén vállalva, hogy ő egész életében csak ad, és nem kell neki luxus-iglu. Persze az ő "nemeslelkűségének" kulcsa az eszkimó zsarnokságán alapszik: mert ő bezzeg egy darab halat nem dobna a húsárt cserébe, éppen csak annyit, hogy ne haljon éhen, de hát ez az élet, már az összes hal az eszkimóknál van, a mély vizek halai meg horgászhalak, pelikánangolnák, azaz démoni lények, amelyek közé lemerészkedni veszélyes, sőt bűnös dolog.
Az eszkimó pedig kizsákmányolja a fókákat, de mivel fél az esetlegesen még bennük lévő természetes vadságtól, minden erejét arra használja, hogy betörje őket. Ennek eszköze a kérdésben szereplő tézis elhitetése a fókával, miközben ő nem veti meg a luxust, bár idővel maga is kezdi elhinni a tézist: mert a fóka makacs jószág, kemény munkát kell vívni azért, hogy ne próbáljon meg visszavadulni, húst pedig csak ő tud termelni - nélküle végünk, halat nem ehetünk, mert akkor fókának néznek.
A fényűzés meg olyan dolog, hogy ahol a nap már kihűlőben van, ott valóban csak űzni lehet a fényt, belső fényben sem az eszkimó, sem a fóka nem hisz, ha valaki mégis, azt kiközösítik vagy meghurcolják: mert aki belső fényt tud kibocsátani, az bizony maga is mélytengeri haldémon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!