Miért ilyen ijesztő, hogy megváltozott a korábban határozott véleményem kb. egyik pillanatról a másikra?

Hormonok.

Megesik az ilyesmi.

Ez telesen normális.

A legtöbben fiatalabb életkorban el sem tudják képzelni, hogy gyerekük lesz, nem vágynak rá, a kisgyerekek idegesítik őket.

Aztán majd idővel alakulnak a dolgok és eljutnak addig, hogy már kifejezetten vágynak gyerekre.

Nem változott meg a véleményed, hanem változik az életed. Nyilván egy 30 éves nem úgy él, mint egy 20 éves. Gondolom, te sem gondolod, hogy most felnőttként pl. ugyanúgy kéne gondolkodnod, mint 17 évesen. Ez normális, nem pálfordulás, hanem fejlődés.

Támogatom a nőket abban, hogy építsenek karriert, érjenek el sikereket a munkájukban. De az a véleményem, hogy időt kell szánni egy gyermek felnevelésére is. Mit ér az élet gyermek nélkül? :)

Lehet helyettesíteni kutyákkal, macskákkal (ahogy teszik mostanában), de az nem ugyanaz.

Amikor felnő a kislányod, de még mindig kislányod nevezed, pedig már nem is veletek él... :)

Vagy amikor először meglátod, hogy ő tényleg a te véred, mert ugyanolyan hülye szokásai vannak, mint magadnak :D

Amikor először mondja ki, hogy anyu, apu, amikor először megy óvodába, iskolába, amikor először megy el este otthonról, amikor először jön haza részegen az éjszaka közepén, amikor bekerül az egyetemre, amikor hazahozza bemutatni a választottját, amikor összeházasodik valakivel, akit utálsz vagy gyűlölsz... :D

Eh, ilyen a szülői élet. Egy nagy szenvedés, de megérte.

Hát, ezt el sem tudom képzelni.

Én sem akartam soha gyereket, most 34 vagyok, és ugyanúgy kiráz a hideg a kölkektől, mind eddig.

Szerencsére nem igazán van gyerek a közelemben. Ha lenne olyan barátom, aki szülne, azonnal megszakítanám vele a kapcsolatot, mert utána már úgyis csak a szaros pelenkákról lehetne vele beszélni, arra pedig egy másodpercet sem fecsérlek el az életemből. De nem hinném, hogy ilyen történne, évek óta csak childfree barátnőim vannak.

Szerintem a történeted kamu, provokálni akarsz. Ennyire nem lehetnek erősek a hormonok.

Egyszerűen más az élethelyzeted. Szép világban is élnénk, ha soha senki nem változtatna a kamaszkorában meghozott döntésein. :D

Ha ez megnyugtat, én mindig is sok gyereket akartam. Összejöttünk a férjemmel, elromlottak az életkörülményeink, oda nem akartam szülni. Majd amikor megint minden jó lett, élveztem az életet, kijelentettem, hogy nekem soha nem kell gyerek, jobb nélkülük. Ezután megint bekattantam, hogy azért mégiscsak kéne legalább egy... aztán kiderült, hogy örökletes betegségek vannak a családban, végül úgy határoztunk, hogy nem kockáztatjuk meg. Azért picit mégiscsak sajnálom... :)

"Ha lenne olyan barátom, aki szülne, azonnal megszakítanám vele a kapcsolatot, mert utána már úgyis csak a szaros pelenkákról lehetne vele beszélni, arra pedig egy másodpercet sem fecsérlek el az életemből."

Ez nem igaz!

Nekem van gyerekem, de életemben nem szórakoztattam senki a sztorijaival, még olyanokat sem, akiknek szintén van gyerekük, mert engem sem érdekel más története.

A gyermekteleneket meg pláne nem, én sem szeretem, ha untatnak.

Egyetlen, akivel erről beszélgettem az a gyerekorvos, vagy aki konkrétan rákérdezett, de azt is csak röviden.

A többi mondókáddal egyetértek.

#8

Szerintem ez kizárólag intelligencia kérdése.

Ha azt mondod, hogy ritka, ... hát az bizony szomorú dolog.:(