Nagynéném jelenleg is az utcán van, és bármennyire tudom hogy meg kéne bocsájtani és segíteni egyszerűen gyűlölöm. Gonosz vagyok? Mit tennétek?

Anyám nővéréről van szó.

Nagyon régen összeveszett anyukámékkal. Engem a nagypapám és anyám nevelt fel. Őket ki nem állhatta nagynéném és fordítva. Mindennek elhordta mindkettőt. Ezért nagyon haragudtam rá alapvetően, mert olyan rendes, becsületes erős és önzetlen embereket mint nagyapám volt és mint amilyen anyukám nagyon keveset ismertem.

Mikor nagyapám meghalt, engem nagyon megérintett. Apám helyett volt ott mindig, és vele mindig bármit megoszthattam. De még fel se foghattam mi történt, nagynéném már beállított azzal hogy kéri az örökségből a részét. Nagyon megharagudtam rá. Ide se bagózott, nem is törődött soha a saját apjával. Akkor meg volt képe beállítani és kiűzni minket a házból amiben laktunk.

Évek kemény munkájával középsuli mellett vettem egy nem akármilyen autót. 4 évig minden nap dolgoztam érte általában heti 1 nap pihenővel suli mellett. Tényleg az egy olyan dolog volt addig az életemben hogy egyszer valamire igazán büszke lehettem. És úgy is kezeltem.

De elkövettük azt a hibát hogy nagyapám nevére írtuk a kocsit. Olcsóbb volt így a biztosítás. Így nagynéném miatt ezt is adhattam el, mikor azzal tisztában volt hogy mennyi mindenen mentem keresztül miatta.

El kellett költöznünk abból a házból amit addig otthonomnak hívhattam, mehettünk albérletről albérletre. Messzi helyre az iskolámtól és a munkahelyemtől. Még apámnál is rosszabb volt, az legalább csak lelépett és nem járt vissza még belénk rúgni egyszer-kétszer.

Már csak az hiányzott hogy az egyik kutyát elkérje magának a kettő közül.

Nem elég hogy itt hagyott az egyik ember a kettő közül akikre számíthattam és akik egyedül törődtek velem. Még ez a szemétláda kihúzott alólam mindent ami az addigi életemet meghatározta és amit biztosnak hihettem.

Nagyon megutáltam. Értem én hogy joga van hozzá, de ahogy a saját apjával és mindenki mással viselkedett az számomra megbocsájthatatlan.

Ez történt már jó pár éve. Jelenleg vezető beosztásban dolgozok egy kereskedelmi cégnél. És a hét elején felkeresett hogy tudok-e neki kölcsönt és munkát adni, mert már sok embernek tartozik, és az albérletből is ki fogják tenni. Én meg bunkó módon megmondtam neki hogy egy telefon hívásba kerülne nekem és holnap már kezdhetne is. De eszem ágában sincs, és az se érdekel hogyha utcára kerül és meghal. A könyörgését ezután ráhagytam, de miután elmentem hívogatott telefonon is. Egyszerűen nem vettem fel.

Viszont most elgondolkoztam hogy lehet tényleg utcán van, és lehet miattam fagy majd halálra. Egy részem azt mondja hogy meg is érdemelné. Látni se akarom mert csak elfog a gyűlölet ha rágondolok. De mellé meg hatalmas bűntudatom van.