Jó körülmények között élek, mégis honvágyam van?
3,5 éve élek külföldön, az otthoninál sokkal jobb körülményeket sikerült biztosítanunk magunknak a párommal, holott még mindketten diákok vagyunk, egyetem mellett diákmunkából tartjuk fenn magunkat.
Végre azt csinálom, amit mindigis szerettem volna, mind a szakot, mind a munkám (nem függenek össze) nagyon szeretem.
Viszont az utóbbi időben sokszor spontán eszembe jutnak pillanatok a gyerekkoromból, otthonomból, olyan élethűen, mintha egy perce még ott lettem volna, érzem a napsütést az ablakon át, illatokat...szóval, elképesztően valós emlékek, leginkább a 8 és 12 éves korom közötti időszakból.
Ma amikor egyedül jöttem haza vonattal (kivételesen, mindig a párommal együtt megyünk, de ma korán végeztem), már sötét volt, égtek a vagonban a villanyok (öt körül). Akkor egy pillanatra elképzeltem, hogy ha a nagyszüleimmel élnék falun, akkor ugyanígy utaztam volna minden este haza a közeli nagyobb városból, ahol nyilván tanultam volna (csak középiskolában, mert egyetemre nem lett volna lehetőség). Valaki lehet, kint várna az állomáson...
Azért a nagyszüleimnél, mert 8 éves korom óta minden évközbeni szünetet illetve az egész nyarat ott töltöttem.
Igazából néha belegondolok, hogy ha anno a falusi nagyszüleim vesznek magukhoz (ideiglenesen a másik nagyszüleimmel éltem városon, hosszú történet), akkor minden máshogy alakul. Nem jobban, nem rosszabbul, csak máshogy. És akkor most valóban hozzájuk tartottam volna haza a vonaton tanítás után.
Járok ugyan haza, de csak a szüleimhez, falun körülbelül 6 éve nem voltam. A nagymamám meghalt, még azidő alatt, amikor otthon éltem, a nagypapám pedig 2-3 év alatt teljesen leépült szellemileg ezt követően. A szüleim járnak látogatni ugyan, de már őket sem mindig ismeri meg. A ház a nagybátyámé, ezért nem is leszek ott még jó ideig (nincs jóban a szüleimmel se, amióta mama meghalt, szóval, szomorú történet).
Mi lehet az oka, hogy honvágyam van, ha minden rendben az életemben, jó irányba haladok?
23l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!