Miért szóltok be?

Mert némelyik ember irreálisan túl sokat enged meg magának, meg képzel magáról! Szerintem ez is lehet egy ok. Sok tahó van arról sem szabad megfeledkezni..De egyébként nem kell ezekkel foglalkozni, nem érnek annyit!

Ők ettől érzik jól magukat, de előbb vagy utóbb megkapja mindenki a magáét!

Én nem szoktam beszólni senkinek - max. a menthetetlenül hülyéknek és a trolloknak itt -, de volt már olyan esetem, amikor engem figuráztak ki. Már a járásomat. Egész nap sétálgattam, beállt a csípőm, alig bírtam húzni magam. Örültem, hogy végre az utcában vgyok. Kívülről biztos muris lehetett, nekem nem volt az :)

Egy pici, duci kamaszleányzó volt, én épp az ellentéte tehát gondolom, önértékelési problémái lehettek, így próbált kompenzálni.

Tény, hogy utána napokig tartott míg túltettem magam rajta, de ha neki ettől jobb lett, váljon egészségére :D

Engem is sokat piszkáltak, teláltak be előszeretettel tahók, mert elvarázsolt, lassú, szemüveges kislány voltam. Volt hogy addig bántottak körbeállva idősebb fiúk, amíg össze nem csuklottam és zokogtam és még akkor is csak álltak és röhögtek, belém rúgtak.

Nagyon találó és igaz, amit leírsz, hogy aki bánt, az csak jót röhögve elfelejti másnapra, de pl. ez nekem 15 év után is eszembe jut és belesajdul a szívem, hogy MIÉRT?

És akkor jön az önnyugtatás, jaj biztosan verik otthon, stb. Szerintem ez színtiszta szadizmus és az önkontroll hiánya, az emberek nagy része tényleg így akarja kicsit jobban érezni magát és mivel építeni nem tud, ezért rombol.

Van egy kövér barátnőm, neki rendszeresen olyanokat szólnak be felnőtt emberek, hogy elképesztő. Meglett családapák, felnőtt nők.

Az is tipikus, hogy amit nem ismernek az emberek, tehát pl. a te betegséged, az ilyen primitív reakciót vált ki belőlük. Mint a középkorban. Ezen a szinten vannak sokan.

Én már nonsztop úgy közlekedem, hogy fülhallgató és szigorúan előre nézek, nem veszek tudomást a többi emberről. Ezzel valamennyire ki lehet ezeket védeni.

Én sem szoktam beszólni senkinek,max. az olyanoknak akik piszkálnak ,de az is ritka eset.A beszólogatósokkal megszakitom a kapcsolatot,ignorálom őket és még ők vannak meglepődve ilyenkor. Nem csak a külső miatt szólnak be.Nekem akkor is odacélozgattak amikor nem volt munkám,pedig nem jó kedvemben nem dolgoztam.Sőt szívesen dolgoztam volna.,csak van aki nem néz a dolgok mögé,meg se próbálja megérteni a másikat,hanem itélkezik,ahhoz nem kell sok ész.Mostmár megmondanám az illető kedves személyeknek,hogy segitséget nem kértem tőlük,de ha tudnak jó munkát szivesen veszem ha szólnak,mivel én akkor a keresés ellenére is jó ideig nem találtam.H viszont nem akarnak vagy nem tudnak segiteni akkor hallgassanak.

Sok embernek jó érzés ha a másik baját kigúnyolhatja,hogy igy fölékerekedjen meg a saját nyomoráról addig is megfeledkezzen.Valószinüleg az ilyeneknek nincs elég intelligenciájuk,hogy magukat műveljék(könyveket olvassanak,szinházba,tanfolyamokra,stb.járjanak),így a kisstílű beszólogatásokban élik ki magukat.Ezzel nem a másikat kicsinyítik le, hanem önmagukat minősítik.

Az önbizalomnak és a kisebbrendű érzésnek (kré) nagy jelentősége van. Alfred Adler az első pszichológus, aki felfedezte. Adler a kisebbrendű érzést először magán fedezte fel, mivel kicsi volt és vézna. Felnőtként és pszichológia és a tevékenysége során feldolgozta, és másokon is segített.

Felfedezte, mindenki megpróbálja kisebbrendűségét kompenzálni. ilyenkor az érvényesűlési törekvés kényszeres beszéd (melagománia) és hatalmi tébollyá fogozódhat. Az érvényesülési törekvésnek nem szabad egoizmusba torkolnia, időben le kell fékezni, közösségi érzés, közösség tagjává nevelés a legjobb módja.

Freund a fő ősztön rúgóját szexualitásban látta, Adler viszont a kisebbrendű érzések (kré) és az általuk felpiszkált érvényesülései törekvés volt a fő ösztön. Ebben a harcban, a kré vívott ember fokozott erővel alakul ki dac, dühítések, uralkodási vágy, félénkség, alázatosság, bizonytalanság. Sok ember megpróbálja kré kompenzálni házasságban,szakmájában...stb.

Társadalmunk értékskáláján a racionalitás és az intelligencia (i) előkelő helyet foglal el. Aki az i-ját akarja kif. juttatni, ezzel azt kiv. megmutatni, mennyire értékes is ő. Három féle módon lehet.

* az i mint státusszimbólum

A beszélgetés során hangsúlyt kap a képzettség és a tudás. Művelt vagyok és brilliáns, kifejezem magam bármely témában.

* az építő módon alk. i

Saját i-t a másik megsegítésére vetjük be, és készséggel adunk neki belőle.

* romboló módon alk. i

Ebben a változatban az i területe a kritika, az illető éles elméjű analíziseket és szintéziseket állít fel. Amikor kritizálunk a saját hatalmunkat fitogtatjuk: látod a kritikám a te javadat szolgálja, és ezzel nyilvánvalóvá teszem számodra, hogy fölötted állok.

Ettől függetlenül létezik ingerült vádaskodás, gáncsoskodás, amellyet feszültséggel teli elégedetlenség, frusztráció és az aggreszió szül. A kritikának ez a formája romboló, és nem könnyű eldönteni melyik fajtával van dolgunk.

A hatalmi demonstráció valahogy így fogalmazódik meg: megmutatom neked, hogy fölötted állok minden szempontból. Ismerd hát el értékemet, intelligenciámat, rendeld magad alám, és csodálj engem.

A frusztrált a következőkép fogalmazódik meg:

Megmutatom neked, hogy elégedetlen vagyok, nem érzem boldognak magam, és hogy te tudsz tenni valamit annak érdekében, hogy elégedett legyek.

A romboló kritika a köv. fogalmazódik meg:

Elégedetlen vagyok önmagammal és veled is; ezenkívül intelligens vagyok, amit kifejezésre juttatok azáltal, hogy téged kritizáltak, és megérdemlem, hogy élethelyzetünk jobbra forduljon. Kritikám adjon késztetést neked, arra hogy tegyél valamit a helyzet megváltoztatásához. Te vagy az oka az elégedetlenségemnek. Értékesebb, intelligensebb vagyok, mint gondolod, és ezt azzal kif. juttatom, hogy téged kritizállak. Elégedetlen vagyok, tegyél hát róla, hogy elégedett legyek.

Építő kritika nem okoz problémát, (hacsak nem túl érzékeny a másik, akkor hálásan fogadja) és távol áll tőle a szándék, hogy a másikat megnevelje vagy saját képére formálja.

Ezzel szemben a romboló kritika, indirekt módon megkérdőjelezi a szeretetet is, és ez úgy vonatkozik az agresszió és a frusztráció szülte kritikára, mint az intelligenciafitogtatóra, amely nem más, mint hatalomfitogtatás. Megmutatom a másiknak, hogy én vagyok az erősebb, hogy látom a te gyengéidet, felhívom rájuk a figyelmedet, és örülhetsz, hogy ennyire őszinte vagyok hozzád. Akarod, hogy segítsek neked, vagy hagyjam, hogy védekezz, és aztán áldozatul essél saját hibádnak? Azt akarod, hogy szemet hunyjak, vagy hogy a te szemedet felnyíssam? Látod, én csak jót akarok neked.

Ez a kritika a köv. hatalmi helyzetet tükrözi:

felhívom a figyelmedet rá, hogy én intelligens vagyok, és azt akarom, hogy elismerjenek. Erős vagyok, te pedig gyenge. Legfőbb ideje, hogy ezt belásd. Erősebb vagyok, mint te, ehhez tartsd magad. Úgy lesz, ahogy én mondom, nem pedig ahogy te.

Aki így jár el, saját intelligenciájának hangsúlyozásával felmagasztosítja önmagát; felsőbbrendű, arrogáns fellépését látszólagos pozitív motiváció mögé rejti: hiszen csak segíteni akarok neked.

A valóságban azonban így hangzik: meg akarom mutatni neked, hogy okosabb vagyok, mint te, a jövőben tehát ehhez tartsd magad. Az én ötleteim jobbak, mint a tieid, tehát a legjobb lesz, ha én határozom meg, mi történik, nem pedig te. Ne légy hát olyan ostoba, hogy nem hallgatsz rám, hiszen én jobban átlátom a dolgokat. Kritikám ezt célozza meg, és utat kíván neked mutatni.

Problémás, mivel a megkritizált félnek nincs más lehetősége, mint elismerni a kritika jogosságát, és alárendelődnie, vagy tiltakozni, és ezzel a hatalmi kérdést újra felvetni, hogy kinek a kezében van a gyeplő. Rendeljem magam alá vagy szálljak szembe felsőbbrendűségével, és küzdjek meg vele. Ha ez utóbbit választom, abból veszekedés lesz. Csakhogy, aki szeret, az kerüli a veszekedést. Nincs hátrányosabb helyzetben, aki szeret, igen erős pozícióban van, mert a romboló kritika nem gyengíti, ezért teljesen tisztán fogja látni, hogy hatalmi kérdéssel konfrontálódik az élet mindem pillanatában.

Akarom-e, hogy a másik leplezett kritikával máskor is a fölényét hangoztassa, vagy nem akarom?

Intelligenciafitogtatási neurózisa van, vagy általános elégedetlenség, azaz frusztráció miatt kritizál, és ennyire agresszívan romboló?

Hatalmat akar gyakorolni fölöttem, el akar nyomni engem, vagy motiválni akar? Elég nehéz ezeket elválasztani egymástól. Meg kell tehát őriznem magam, hogy figyelmesen, előítéltet-mentesen felfogjam, és megítélhessem.

A romboló kritika mögött gyakran irigység rejlik. Ha nekem olyan sok + tulajdonságom van, amiért mások szeretnek, ezt nehezen tudja elviselni, és jobb akar lenni, mint én. Az irigység iszonyatos érzelmi vírus. Ez is hatalmi játék: amikor megkritizálak, akkor negatív fényben tüntetlek fel, aminek következtében én kerülök pozitív fénybe.

Egy teljesítményközpontú társadalom normái között élve gyakran kerül előtérbe az értékítélet.

Nem vagyok kövér de ha engem valaki nyilvánosan megalázna biztos beleszúrnám párszor a kést.

Ügyvéddel is egyeztettem már egy ilyet párszor megszúrkálást simán meg lehet úszni felfüggesztettel ha nem az életét veszélyezteted és nem létfontosságú szervet találsz el.