Szerintetek jó lenne élni egy olyan világban, hogy nem létezne hazugság? Jó lenne az, ha mindenki minden körülmények között igazat mondana mindennel kapcsolatban? Vagy a hazugság legalább olyan fontos mint igazat mondani?

nincs minden esetben objektív igazság, így továbbra is lennének félreértések, veszekedések, csalódások

egyébként csomó ember van, akivel nem lehet egyenesen beszélni, mert idegrohamot kap

szerintem nem lenne jobb

Nem lenne jó, mert időnként kimondottan hasznos a hazugság.

Pl: - Mi a véleményed a gyerekeimről?

- Őszintén? Két szerencsétlen hülye, ráadásul ugyanolyan rondák, mint te.

Ehelyett: - Nem ismerem őket, de biztos aranyosak.

Erre a kérdésre addig nem lehet válaszolni, amíg nem definiálod, hogy mi az, ami hazugság :)

Pl. itt az egyik válaszoló példája: ha megkérdezik valamiről a véleményed, de kitérő vagy csak egyszavas választ adsz... mert a teljes igazság és hazugság között is ezernyi árnyalat van, az belefér vajon?

Én pl. nem szoktam soha semmiről hazudni. Ha valamiről megkérdezik a véleményem és az nem sértő, akkor teljességében el is mondom. Ha sértő, nyilván nem fogom felsorolni pl. a sógorom összes negatív tulajdonságát mint véleményemet, szimplán annyit mondok, hogy nem szimpatikus. Két napig tudnám sorolni, hogy mi a bajom vele, de azt már nem feltétlenül kell a másik orrára kötni. Szóval attól még, hogy nem hazudsz, nem feltétlenül kell sértőnek is lenned hozzá.

A gyakorlat úgy nézne ki, hogy mivel elvileg senki nem hazudik, nem is várja el, hogy te hazudj. Tehát elméletileg nem is sértődhetne meg az igazságon, hiszen mást nem várhat el tőled, csak azt. Más válasz nem létezik.

Az a vicc, hogy én ezt tapasztalatból tudom :D Volt két barátnőm, az egyik szintén egyenes ember volt, mint én, a másik viszont kényszeres hazudozó.

Legyen a példa: nem tetszik a zene, amit mutatott nekem.

Az őszinte csajnak nyugodtan elmondhattam, hogy nem jön be, sőt, az érveimet is hozzá. Nemhogy nem sértődött meg, hanem érdekesnek találta, hogy én másként látom, mint ő. Ez oda-vissza így működött és harmonikus volt a kapcsolatunk.

A hazug csaj, ha a véleményét kérdeztem, mindig azt mondta, amiről tudta, hogy hallani akarom. Hiába kértem az ellenkezőjét. Így amikor neki elmondtam, hogy nem tetszik az adott zeneszám, akkor halálosan megsértődött rám. Csak azért, mert más az ízlésem!

Azóta sem értem a logikáját, most hazudtunk volna mindenben egymásnak és csináltunk volna olyan dolgokat, amit mindketten utáltunk, mert azt se tudtuk volna, hogy a másik tényleg élvezi-e, vagy csak azt mondja? :D

Szóval nem, a hazugság nem jó. A kegyes hazugság sem. Ebben a változatos világban vannak olyan esetek, amikor talán szükség lehet rá, de attól még nincs szentesítve, mint eszköz. Ha senki nem hazudna, akkor mindenki 100%-ban kiismerné a másikat és hazugság nélkül is a kedvére tudna tenni, vagy éppenséggel pont úgy kommunikálni vele, hogy abból ne legyen sértődés. Hiszen tudod, hogy neki hogy van igénye az igazságra, hogy add elő, hogy a legkevésbé fájjon.

Egyébként azt hiszem, egy ilyen világban elég szép klikkesedés lenne :)

Mivel mindenki mindenről őszinte, hamarabb megtalálják egymást az összeillő emberek és elkerülik azt, akivel nem kompatibilisek. Ez egyrészről jó lenne, mert senki nem maradna magányosan, senkit nem ültetnének fel az "álbarátok".

Másrészről viszont felveti azt a kérdést, hogy hogyan alakulna az emberek egyéb tulajdonsága mellette. Békésen megélnének egymás mellett a különböző csoportok, vagy bandaháború lenne mindenhol?

Nem lenne olyan csoport, aminek ne lenne meg az ellentéte, így elméletileg természetesen kiegyenlítődne az egyensúly... na de ha az emberek jelenlegi természetére gondolok, akkor 100%, hogy így is meg tudnák generálni a balhét. De egy olyan utópisztikus társadalomban, ahol senki nem hazudik, talán már elvárható lenne a béke felé hajlás :D 6-os voltam :P

Állok a kassza-sorban az Aspergeres kisfiammal. Egyik tünete ennek az állapotnak, hogy kíméletlenül őszinték, és mindig igazat mondanak.

- Mond apa, az a kövér néni miért tartja fel a sort?

- Hallkabban kisfiam! Ne bántsuk meg a nénit azzal, hogy azt mondjuk rá, kövér.

- De hisz kövér, Apa! Valóban kövér!

És nem tudtam rá mit mondani.

A gyerek Aspergeres és őszinte. Neveljem arra, hogy néha fülenteni kell(?) - de azt meg ő nem tud.

Csendesen égtem a sorban.

Nem tudtam mi a jó megoldás.

A gyerekre sem írhatom ki, hogy ő autista, és nézzék el neki, ha neveletlennek tűnik.

Látod, épp erre lenne jó megoldás ha senki nem hazudna, ahogy feljebb írtam: ha csak igazság létezik, akkor az nem fáj. Mert más verzió nincs.

Nem sértődhetne meg a kasszás hogy lekövérezték mert tudja hogy duci, mindenki tudja hogy az, senki nem hazudik róla. Hát nincs min megsértődni.

Egyébként nem kell hazugságra nevelni a kisfiad, csak arra, hogy ne mondjon ki mindent hangosan, ami a buksijában van és nem feltétlenül hízelgő :D