Miért van az, hogy amellett, hogy a nők örülnek annak, hogy már szinte mindenhol egyenlő bánásmódban részesülnek a férfiakkal, panaszkodnak arra, hogy már nem mindig a férfiak kezdeményeznek ismerkedésnél?

Talán mert így nevelik a nőket, már egész kislány koruktól fogva több tiltásban van részük és nagyobb alkalmazkodást várnak el tőlük, mint a fiúktól, akiknél a vagányságot, talpraesettséget, kezdeményezőkészséget jutalmazzák. Ettől függetlenül vannak férfiak, akiket fel kell szedni, mert nem tanulták meg önállóan feltalálni magukat, mert gyerekkorukban mások hoztak döntéseket helyettük, és vannak nők, akik dominánsak és akkor érzik magukat biztonságban, ha ők irányíthatják a helyzetet.

Szerintem az is rendben van, ha a nő kezdeményez, meg az is, ha a férfi. Ami nincs rendben, ha valaki várja a csodát, másokra mutogat ujjal, csak a sajátját szajkózza, nem képes beleélni magát más helyébe, az ilyen ember dühös, csalódott és előbb utóbb megkeseredik. Az ilyen embernek azt tanácsolnám, hogy lépjen ki a komfortzónájából, vállaljon felelősséget az életéért és ne másokban keresse a kudarcai okát. Szélesítse a látókörét, iratkozzon be tánctanfolyamra, festőestre, küzdősportra, önismereti csoportba vagy bármi hasonlóba fogjon bele, ami más, mint a megszokott. Mindenkinek egy élete van és maga felelős érte, nem mások.

# 1 Meg egy nagy szart! Én nő vagyok, de a feminista pi csákat fel tudnám rúgni a Holdra! Csak lejáratják a női nemet!

Ez a kérdés aggaszt. Mintha a kedves kérdező egy kissé nőgyűlölő lenne...

Én kezdeményezek, HA akarok valakinél, és nem tabu (azaz nem foglalt).

De nincs mindenütt egyenlő bánásmód. Pont most akarok ott hagyni egy olyan munkahelyet, ahol a nőket lenézik.