Apák, Anyák ti mit tennétek ha neten ismerkedne a gyermeketek?
Sziasztok. Ti mi szolnátok ez ügybe?
És ha elétek menne igy hirtelen elmondani hogy szerelmes lett de 200km-re van a srác/lány mit tenétek? 16 éves gyermekről van szó és megbizonyosodott hogy nem egy pszichopata gyilkossal cseveg.
És viszonozva van ez az érzés
Én nem vagyok sem apa sem anya, viszont én és a párom neten ismerkedtünk meg, távkapcsolatunk volt, most meg már együtt élünk. Szüleink nem tettek semmit ellenünk, támogatnak minket. Persze az anyukám furcsálta, hogy miért ismerkedtem neten fiatalon, mikor azt az idősek szokták tenni. :D
Én a gyermekem nem fognám vissza, persze elmondanám neki, hogy vigyázzon és vigyáznék én is rá, de ez az ő élete, ő tudná igazán mi jó neki. :)
Az első vagyok. Én az édesanyámnak csak úgy spontán mondtuk el, hogy talàlkozhatok-e egy lánnyal, akivel már pár éve levelezgetünk. Meglepődött, kérdezgetett, de elengedett. Mi köztünk 350 km volt, és igen, lejártam azt a 350 kmt oda-vissza szombatonként, hogy 7,5 órát együtt lehessünk. 4 találkozó után összejöttünk, kb megint 4 találkozó után együtt aludhattunk, mert mindkettőnk szülei megengedték.
Nem tudom biztosra, hogy te, kérdező az egyik szülő vagy-e vagy a gyermek. Ha a szülő, azt tanácsolom, hogy bízzon a saját gyermekében, és gondoljon bele, hogy bármilyen rossz dolog akkpr is megtörténhet, ha a szomszéddal jön össze a barátnö/barát. Ha pedig a gyerek, akkor azt, hogy gondold át az érzéseidet és azt, hogy biztosan szeretnél távkapcsolatot. Türelem, bizalom és szeretet kell hozzá.
Amúgy a párom 17, én pedig 18 voltunk, amikor összejöttünk és találkpzgattunk. És csak én utaztam hozzá, mert én se engedném el a lányom egyedül utazgatni. Undorító néha a világ, én meg féltő vagyok.
Megint én vagyok. Most látom, hogy te vagy a fiú. Így az a tanács jutott még eszembe, hogyha első együttalvásra kerülne a sor, akkor kérdezd meg a lány szüleit. Sajnos én nem tettem meg, mert féltem (erre nem vagyok büszke :/ ) meg külföldi számot kellett volna hívjak.
Sok sikert kívánok! Tudd, hogy nem lehetetlen, és sokszor jobb egy távkapcsolat, mint a legtöbb mostani "járogatás" ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!