Miért van az, hogy egyes emberek képesek az empátiára, sajnálatra, másokban pedig még a nyomát sem lehet felfedezni ezeknek?

Én speciel ki nem állhatom az önsajnáltató réteget akik annak ellenére hogy mások sajnálatából és segítségéből élnek anélkül hogy egy követ arrébb tennének még magukat állítják be áldozatnak. Nyilván egy-egy megnyilvánulásomból ezek szerint engem is az empátia nélküli emberek közé sorolnál. Pedig azokat az embereket nagyon is sajnálom akiknek a mindennapi kemény küzdelmeik jussából 60%-ot le kell adniuk csak hogy a feljebb említett ingyenélőket fenn tudjuk tartani. És utána akiknek ennek ellenére jobban megy, még szégyelljék is magukat.

https://www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw

Mindenkinek más a világnézete. És ha eleget tapasztalsz egy idő után más dolgok hatnak meg.

Szerintem bizonyos mértékig veleszületett dolog ez. Nyilván ez is egy skála, amely tól-ig van, és valahol áll mindenkinek a saját "mutatója" rajta. Aztán kinek mi lépi át az ingerküszöbét. Olyan is van, hogy bizonyos dolgok iránt érzéketlenné válsz, annyi súlyos csapás ért (például egy háborúban lehet, hogy kevésbé borít ki a testvéred válása, mint egyébként).

Vannak hiperszenzitív emberek, akik képesek "kiszagolni", ha valami bánt belül, és pszichopaták, akik nem is ismerik az empátia érzését, csak megjátsszák, hogy elfogadja őket a társadalom.

Fél megélni. A versekhez is kell empátia. Ki akarja átérezni József Atilla verseit?

"A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. "