Miért vagyok mindig olyan rosszkedvű minden születésnapomon?

Attól is függ, mennyi idős vagy.

Talán épp nincs olyan ember a környezetedben/melletted, akitől várnád vagy igazán jólesne a köszöntés.

Valószínűleg nagyobb reményekkel, elvárásokkal, álmokkal álltál az élethez kiskorodban (mondjuk 5 és 15 éves korod közt) mint amik beteljesültek.

Nem kaptál sikerélményt, vagy legalábbis nem eleget.

Ebből adódóan nem szeretsz az életedre gondolni.

A születésnap meg miről szól? Kizárólag az ünnepelt puszta létezéséről.Hogy vagy, hogy létezel, hogy pontosan X darab földi keringési periódussal ezelőtt TE megszülettél, és az élők sorában vagy azóta.

Ha az ember ezeken csak egy percig elgondolkozik, és átfutja az életét, könnyen elkeseredhet, ezzel pont az ellenkező hatást gyakorolva magára, mint amiről (állítólag) a szülinapnak szólnia kellene...

Végül is, legalább ráeszmélhet az életének a valódi állapotára...ez is egy "ajándék", csak nem a szokványos értelemben.

Én legalábbis ezért vagyok letört, és cinikus a születésnapomon.

Mondjuk általában az vagyok....de azt simán csak betudom a depressziónak és általános embergyűlöletemnek. Kérdés hogy a születésnapomon ezen felül van-e deprimáló tényező, vagy csak éppen a "kitüntetettsége" miatt marad meg jobban bennem az, hogy mennyire borzasztóan élem meg a napjaimat...

Jó kérdés.

Mindenesetre, amit fentebb leírtam, szerintem közrejátszik.

Meg úgy általában az ünnepeknél ez szerintem egy eléggé általános pszichológiai hatás. Nem tud az ember úgy igazán felszabadultan örülni egy napnak, egy boldog pillanatnak, ha az valamilyen "általános séma", "követelmény", "társadalmi konvenció" szerint kell hogy történjen. Mert az ünnepek társadalmilag jól meghatározott, előre szabott formulák szerint vannak kezelve.

Karácsony=meghittség, elmélyült szeretet

Szilveszter=vidámság, könnyed hangulat

Szülinap=élvezni hogy a szeretteid tudtodra adják hogy örülnek a létezésednek

Legalábbis ezek az előre megszabott sémák, amik alapján mindenki elképzeli hogy "mások" hogyan is ünneplik ezeket az alkalmakat.

És pont ez az erőltetettsége, műisége, mesterkéltsége adja a valódi érzelmek halálát.

Ezért van az hogy a legtöbben halál frusztráltak karácsonykor,szilveszterkor, saját vagy más szülinapján. Mert jól "kell" érezni magukat, mert direkt kerülni kell minden más témát, miközben folyik az élet körülöttük. Miközben emberként ugyan azok maradnak. Miközben baromira tudja mindenki hogy ez egy közmegegyezésen alapuló kivétel, az év többi napja közt. Jelentéktelen, senkit se érdekel igazán visszacsöppenve a "szokványos" napokba.

Suliban ugyanúgy karót kapsz ha éppen nem vágtad a dogában a szükséges képletet, munkahelyen ugyanúgy csesztetni fog valaki, a boltban ugyan úgy drága lesz a nagybevásárlás...

Talán pont ez a kontraszt az ami elszomorít sokakat.

Hogy egy napig szükséges, megkövetelt átszellemülni, és élvezni a percet, miközben az életünk másról se szól mint a jövőn való aggályokról, és a tervezgetésről, sebeink nyaldosásáról, amik a mindennapok szögesdrótján keletkeznek.

Én már kiskoromban is csak felesleges, giccses színjátéknak találtam az ünnepeket, amikre feleslegesen görcsöl rá mindenki.

Mivel nincs családom, nincsen közeli baráti társaságom, és tulajdonképpen senkim, ezért az ünnepek nálam jellegtelen napok. Talán még zavarnak is, mert ha elfogy a kenyér, akkor nem tudok bevásárolni aznap.

Egy deszakralizált, szürke és gépies világ lakója voltam.

20/f