Ha valaki azért tesz valamit, hogy jó ember legyen, akkor ő rossz ember?

Persze! Viszont ha valaki nem tesz rosszat, pedig szeretne rossz ember lenni, akkor ő jó ember...

Anyám, borogass!

Én ilyesmi vagyok. Sokszor csak azért segítek viszonzatlanul hogy fenntartsam magam előtt a látszatot hogy én igen is jó ember vagyok. Régen ez valamennyire tudat alatti volt, de mára belátom.

Ha ez nem lenne nem is segítenék senkin. Minek? Úgyse viszonozzák.

Erre a gyakorlati példa, amikor a látássérültet átvezetik a másik oldalra, pedig nem is szeretné.

Vagy az Újfunlandi kutya, aki mindenkit kiment a vízből, pedig csak úszni szeretne mondjuk a gazdája.

Tehát van benne önös érdek, van benne átgondolatlan cselekedet, ami ugyan nemes, jó lenne, de nem éppen abban az esetben.

Nem rossz ember, csak képmutató.

Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, mi mindent zár magába a kívánalom álláspontja,

az a bizonyos „így kellene lennie, de nem így van” vagy „így kellett volna lennie”: a dolgok egész menetének elítélését. Mert a világ folyásában semmi sem elszigetelten létezik: a legkisebb elemben benne foglaltatik az egész, legkisebb elhibázott cselekedeteden fordul meg az egész jövő, a legkisebb dolog kritikájával egyben a nagy egészt is elítéljük.