Miért hiszi magát sok anyuka felsőbbrendűnek csak azért, mert nekik (már) van gyerekük?
Nem provokálni akarok.
Egyre többször találkozok ezzel a hozzáállással szinte mindenhol. Miét gondolja azt sok anyuka, hogy ők felsőbbrendűek, rájuk a szabályok nem vonatkoznak csak azért, mert nekik gyerekük van, mert ők szültek?
Itt GYK-n egy darab gyerekkel kapcsolatos negatív kérdést sem lehet kiírni, mert egyből rárepülnek az ilyenek, és alákommentelik, hogy pofa be mindenkinek addig, amíg nincs gyerekük, mert a gyereknevelés micsoda hősi feladat, és emiatt tilos a gyereket valamilyen negatív jelzővel illetni még akkor is, ha szabályosan büntetés a gyerek közelében tartózkodni, annyira neveletlen vagy hisztis.
Élőben is. Tolakszik előre gyerekkel, ha valaki szóváteszi, szó szerint a fejét is leszedi a dühös anyuka, mert ő gyerekkel van. Orvosnál, kórházban szintúgy beáll a sor elejére, bekéredzkedik gyerekkel mások elé.
A gyógyszertárban, amikor álltam a sorban 39 fokos lázzal, szintén bevágódott elém egy anyuka az 5 éves gyerekével, mire közöltem vele én is meg az eladó is, hogy nem ő következik. Erre anyuka minősíthetetlen stílusban nekem esett, hogy gondolta, hogy én csak egy proli idióta vagyok akinek nincs gyereke, mert akkor ha lenne, előre engedném, mert tudnám, milyen egy gyereket nevelni meg azzal elmenni valahova.
Rokoni körben ugyanez van csecsemővel. Anyuka ebéd közben az ebédlőasztalnál szemrebbenés nélkül nekiállt kicsomagolni a gyereket az összesz@rt pelenkából, a szag miatt meg mindenkinek elment az étvágya. Páran közölték vele, hogy ezt nem gondolhatja komolyan, menjen be a fürdőbe, ne legyen már ennyire bunkó, hogy az ebédlőasztalnál akarja ezt elintézni. Erre anyuka besértődött, hogy a gyerek az első, legyen a gyerekre meg rá mindenki tekintettel, és kuss.
Miért ilyenek sokan? Tisztelet a kivételnek, de tényleg egyre több ilyet látok.
Ti ismertek ilyeneket?
Mivel lehet visszavágni?
Miért gondolják azt, hogy ők mindenki felett állnak?
Hát én nem akarok gyereket, és kiráz a hideg legtöbbtől, de elolvasva a hozzászólásokat azért meglepődtem a gyűlölködésen.
Ha nem szül egy nő akkor ki van kiáltva femináci ribinek, aki önzőség miatt nem akar vállalni, ha meg vállal, akkor azért lesz célpont.
Kicsit megérthetnétek ezeket az anyákat, fizikailag és lelkileg is megterhelő lehet ez az egész dolog, sokuknak semmi segítsége nincsen, ráadásul egy gyerek nem gombnyomásra működik.
Most nem a kérdező által felvázolt bunkókról beszélek, hanem pl. akinek ordít a kölyke stb.
Nézd, azért hiszik magunknak felsőbbrendűnek, mert egyszerűen ebben az országban már azok.
Sajnos van egy betegségem, ami miatt jelenleg nem is tudok dolgozni. Többek közt ezért sem szülök, mert nem akarom tovább örökíteni szerencsétlen gyerekeknek.
Diákhitelem, na az van - megérte :D -, mivel épp nincs bevételem, nincs pofám, csak a kötelező törlesztőt fizettetni a férjemmel. Egyszerűen nem akar fogyni.
Aki kipottyant két gyereket, annak elengedik a felét; aki hármat, annak az egészet... én meg munka nélkül fizessem ugye.
Próbálunk már házat venni, a férjem kettőnk helyett is jól keres, de hiába a magas fizetés, ha segítség nélkül, albérletezve az önerőt soká tart félretenni.
A kollégája, aki kb. fele annyit visz haza, szintén otthon ülő asszonnyal, épp most vett luxusházat, annyi támogatást szerzett a három pulya után. Gyakorlatilag egy fűszálat se kellett keresztbe tenniük hozzá, és akkor még nincs vége a listának, mennyi minden jár csak azért, mert szültél.
Szerinted nem felsőbbrendűek? :D
Lassan már szégyellem magam, amiért nem szülök én is párat, mert megtehetném, csak elvből nem teszem.
#16
A DH eltörlését most fogják bevezetni, eddig nem volt. ha szerinted ez megéri, akkor tudom, miért nincs állásod. Egy gyerek sokkal többe kerül ennél. Nem, nekem sincs, csak tudok számolni.
Ha egy hitelre csak a kötelezőt fizeted, persze, hogy nem fog fogyni. De arról nem az anyák tehetnek. Arról sem, hogy felvettél dh-t egy szakra, amivel nem tudsz elhelyezkedni. Az állástalanságodról sem más tehet.
Nézd, remek, hogy számolni tudsz, csak szöveget értelmezni nem, hiszen leírtam, hogy betegség miatt nincs állásom, ezért nincs gyerekem sem :) Szó szerint azt, hogy megérte, azt a diplomámra írtam. Megérte felvenni rá a hitelt, ha nem dolgozom vele - de ez részletkérdés.
Ha nem ezt értetted félre, akkor nem tudom, honnan jött neked, hogy szerintem emiatt megéri szülni :D Ezt egy szóval ne mondtam.
Arról szól a fáma, hogy a gyerekesek hátsó fertálya fényesre van nyalva. Nem véletlenül kezdik felsőbbrendűnek érezni magukat.
Egyébként, ha már itt tartunk: a diákhitel és a gyerekek között nincs semmi összefüggés.
Áruld már el nekem, hogy akkor annak eltörlése hogyan kapcsolódik a gyerekek felnevelésének költségeihez?
Éppen sehogy. Ezzel akarják ösztönözni a sok bölcsészszakost, hogy gyereket csináljanak.
Ennyi erővel még én érezhetném magam kizárva a buliból, hiszen eü okokból nem csinálok gyereket. Kár, hogy nem Amerikában élünk, mennék is a bíróságra rögvest :D
#19
Sem a rossz anyagi helyzetedről, sem a tájékozatlanságodról, sem a betegségedről, ami munkaképtelenné tesz, nem tehetnek a gyerekesek.
A gyermek védendő társadalmi érdek. Ez egy jogi kifejezés, ha ezt megérted, akkor megérted a közgazdasági vonatkozásait is, és akkor sok butát nem fogsz leírni már ezek közül.
Mondom, nekem sincs gyerekem, de egyetlen felsőbbrendűséget vagy kerekre nyalást nem tapasztaltam.
#19
nem, ez az érvelés az Usa-ban sem állna meg a bíróságon amúgy.
Mert a mai világban szentnek szàmítanak. Mintha aranyat sza.rnának vagy mit tudom én. Le a kalappal egyébként hogy kihordanak egy babát, elviselik a szüléssel járó fájdalmakot, és még sorolhatnám.
De! Manapság majdnem minden anya hangoztatja ők igazi dolgozó anyák és szerető feleségek. Elvárják hogy ezért istenítsük őket. ( miközben ez mind egyszerre lehetetlen, ezzel mindenki tisztában van) Az a legjobb mikor egy anya beszól olyannak akinek nincs gyereke hogy majd megtudod milyen ez ha lesz gyereked. Ha más a véleménye lerohanja a másikat hogy jobb ha nem is vállalsz. Komolyan mit gondolnak a legtöbben magukról? Csak mert anyák akkor így is beszélhetnek másokkal? Nagyon elszaladt a világ egy rossz irányba.
A legjobb mikor fbn egy anyuka kirak közös képet a gyerekével ezzel a felirattal:
Én egy igazi anya vagyok, dolgozom és gyermeket nevelek.
Igen? És még hányan rajtad kívül? Csak ők ezt nem hírdetik.
Mert mást nem értek el az életben, és ezért meg kell vmivel indokolni, hogy az, hogy kipottyantottak magukból egy gyereket, miért csúcsteljesítmény, mert a csodálatot, tiszteletet ők is szeretnék.
Ezzel nyilván nem az összes anyát írom le így, mert rengeteg a normális, még ha eleven is a gyerekük (pl. unokatesóméknál nagyon eleven a kölök, de mégis rendesen tudják nevelni, rászólnak, büntetnek, ha kell stb.). De vannak ezek a fajták is sajnos... akinek a gyereke odahány mellém az ülésre metrón, és nekem kell elkezdenem feltakarítanom a rókát, mert anyucinak eszébe sem jut. Annak az anyucinak, aki előtte 10 percig mesélt a gyerekének arról, hogy bezzeg ők vidékiek milyen segítőkészek, és mi pestiek milyen parasztok vagyunk :D.
(de amúgy sok ilyen van... amikor a minimálbéren tengődő anyuka megveszi hitelre az xboxot a 4éves gyerekének meg berakja a tévé elé, és együtt nézik a Való Világot...) Az meg tényleg más kérdés, hogy a pici babás anyukák meg a nyuggerek miért az iskolajárattal akarnak utazni, amikor máskor is indul busz, és akkor is el tudják intézni a dolgukat... de ha mégis úgy döntenek, akkor ne a hátizsákos fiatalokra legyenek már kiakadva, akiknek BE KELL ÉRNIÜK TÁSKÁSTUL reggelre a suliba.
Az meg tényleg a röhej kategória, hogy azt hiszik, ha vkinek nincs gyereke, az semmit nem tudhat a gyerekvállalásról és a nevelésről. Sztem ők is tudják, hogy ez nem így van, de ezzel rövidre tudják zárni a témát, és nem kell megindokolniuk, hogy miért nem nevelik meg a lurkót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!