Mindig ilyen leszek?

Már kiskoromban is vissza húzodó,csendes gyerek voltam, legtöbbször egyedül játszottam,de nyilván azért barátaimmal is.Nagyon érzékeny voltam,pl ha nem tudtam egy feladatot iskolában egyböl el kezdtem sírni,szinte mindig pityeregtem apróságokon.Nem tudom pontosan hogy ez kialakult e bennem,vagy így születtem.Olyan mintha antiszociális lennék.Igaz nagyon nehéz gyerekkorom volt,sok bántalmazás,talán ez lehet az oka,de annak már egy ideje vége és még is tart ez az állapot.Volt 3 párkapcsolatom,de mindegyik hamar véget ért miattam.Vágytam rá hogy legyen melettem valaki,aki szeret,törődik velem stb.De egyszerűen egy idő után irritáltak,irritált hogy együtt alszunk,hogy olyan sokat vagyunk együtt,úgy éreztem akkor, hogy bárcsak egyedül lennék,mikor megy már el stb.. amikor találkoztunk pár óráig jó volt,de pl azt hogy valaki velem aludjon egyszerűen nem tudom elképzelni,én egyedül szeretk aludni,lehet az akárki én egyedül szeretek aludni.Egyedül szeretek lenni a kis világomban,csöndben, filmet nézni,könyvet olvasni,vagy nem cinálni semmit. Tehát vágyom egy kapcsolatra de közben meg szeretnék egyedül lenni a nap 10 órájában kb.De ez nem csak a párkapcsolattal van így,hanem minden emberi kapcsolattal.A csöndet,egyedüllétet szeretem,és néha már az agyamra megy és felidegesit ha csak hozzám is szol valaki vagy rám ír.De kétlem hogy antiszoc lennék,mert még is vannak végyaim,álmaim,hogy legyen egy barátom/barátnőm akivel szeretnénk egymást,esetleg családot alapítanánk stb.De képtelen vagyok az emberi kapcsolatokra.Még barátaim sincsenek emiatt,őket is elüldöztem de nem is hiányzik,de még is magányos vagyok olykor.Tudom hogy pszichológushoz kellene mennem ezzel,és fogok is,csak érdekelt hogy nektek erről mi a véleményetek,és hogy volt e már valaki iylen, ezt ki lehet "nőlni"? Bár már felnött vagyok.

21/L a helyesírásért bocsi