Egyes gazdag emberek miért nem hagynak másokat is élni?

Mert mindenkinek magának kell megdolgoznia a pénzért.

Arról nem s beszélve, hogy ha valaki az ujját adja , a karját tépik le. Semmi sem lenne elég.. Tanulni kell. Minél többet tanulsz, minél jobb szakmát szerzel, és keményen dolgozol akkor meg lesz a gyümölcse. De ha valaki csak rinyál, hogy milyen szegény de bezzeg a gazdag nem adna pénzt, nos az nem sokat tett a boldogságáért.

Mert pont a gazdag emberek a legsóherebbek. Hamarabb ad egy hajléktalannak pénzt egy olyan ember, akinek szintén alig van és átérzi a fájdalmát, mint egy gazdag, aki csak lenézi őket.

Amúgy nemrégiben nagyon meglepődtem a sztárokon. Én nem is tudtam, hogy ilyen sokan és ilyen sokat szoktak adományozni. Nagyon sokuknak van alapítványa is.

Most lehet le fogtok pontozni, de én azon szoktam gondolkodni, hogy milyen unalmas lehet milliárdosnak lenni. Semmi életcélja nincs már az életében, mindent meg tud venni, nem kell dolgoznia, mert mit számítana már 300 ezres fizetés. Szinte csak azon agyal, hogyan csináljon magának még több pénzt. Hát, én ilyen életre nem vágynék, ha nyernék a lottón, tuti eladományoznám több mint felét.

Szerintem meg de, meg lehet vele gazdagodni. Van szobafestő, hegesztő és cnc-s ismerős is a baráti társaságban. Mindannyian bőven akörül keresnek, mint mi a párommal mérnökként. Van aki jobban is. Az más kérdés, hogy merőben más körülmények között dolgoznak ők, vagy is én nem sajnálom tőlük.

Nem irigykedni kell, hanem megdolgozni érte. :)

Ketten a párommal nettó 700 ezer forint felett keresünk mérnökökként. Ezzel már talán jó módúnak is számíthatunk, mégsem élünk nagy lábon. Fiatalok vagyunk, spórolunk, de mégis kényelmesen élünk és ami a legfontosabb! Sosem felejtjük el honnan jöttünk! Ahogy azt sem, hogy bármikor kerülhetünk mi is nehéz helyzetbe, éppen ezért spórolunk.

És nem fukarkodok megvenni az iskolakezdési felszerelést a szomszéd kislánynak, akinek az anyukája dolgozik, de így is alig élnek napról napra, vagy átvinni egy vasárnap délelőtt a rántott hús hozzávalóit, mert tudom, hogy az a kislány kedvence. Nem sajnálok ott hagyni a piacon a saját portékáját áruló néninek 550 forint helyett egy ezrest, avagy segítségkérésre a helyi menhelynek vinni két zsák tápot, mégsem tartom magamat szent embernek, mert az én lelkem ettől van a helyén és ennyi. Soha, sehol nem engedjük feltüntetni a nevünket a támogatásért cserébe, mert nem ezért tesszük és ugyan itt csak kisebb összegek mozognak, nagyon nagyon sok hasonló beállítottságú embert ismerek a környezetemben. A csillogó szempár az, amiért azt mondom megéri!

Ellenben az üzletet nem szerencsés keverni a magánélettel ez örök életű törvény.

Nekünk van egy stratégiánk a munkavállalóinkkal szemben, amit szerintem egyre többen kénytelenek lesznek követni. (A szüleim cége.)

A kétkezi munkások is nettó 40 ezer forinttal többet keresnek, mint bárhol máshol a környéken és megbecsülik őket, biztonságot adnak nekik, ami a munkahelyet és a megélhetést illeti. A kettő olyan ütős páros, hogyha valamelyest a fizetésre ígérnek sem szívesen mennek el a munkavállalók. Viszont nyilván mint vállalkozónak, a cél a minél nagyobb bevétel, nem a munkavállalók jóléte. Akármilyen gázul is hangzik ez. (Én is csak egy munkavállaló vagyok ott, ahol dolgozom, teszem hozzá.)

Megjegyzem azt is, hogy a munkavállalónak bizonyos szempontból tök mindegy mennyit keres. Ha most keres 150-et és adunk neki 40 ezret pluszban, egy év múlva már a 190-et is kevesellni fogja. Így vagyunk mi emberek összerakva. A fizetéssel egyenes arányban nő a színvonal is, amin élni szeretnénk. Nagyon nagyon ritka, ha nem.