Ha egy önygilkosságról hallotok/olvastok, mi az első gondolat, ami az eszetekbe jut? Mi a véleményetek róla? Mit gondoltok?

Én nagyon sajnálom őket. Sajnálom, mert nagyon rossz lehet, hogy egyetlen ember nem volt az illető környezetében, aki ki tudta volna rángatni ebből az állapotból és szeretettel fordult volna felé. (Ez persze nincs így, de ilyenkor az alany így érzi, és ez a lényeg.)

Viszont ott van az érem másik oldala, hogy belegondolhatna, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Például örülhetne, hogy Magyarországon született és nem Közép-Afrikában vagy Észak-Koreában. Örülhetne, hogy egészséges (tegyük fel, hogy nincs testileg baja). Mások tolószékben és amputált végtagokkal is élni akarnak. Örülhetne, hogy nem vak, nem süket, nem néma. Ezt az egészség dolgot olyan természetesnek vesszük, pedig nem az. (Biológiailag természetes, de más szempontból egyáltalán nem.)

Összességében erősebb a sajnálatom irántuk, mint az ítélkezésem, de a második bekezdésemben foglaltakon is nagyon el szoktam gondolkodni ilyenkor.

Az, hogy önző dolog. Hátra hagy egy családot (szülők, nagyszülők, férj/feleség, esetleg gyerekeket), akik soha nem heverik ki ezt a traumát.

Ráadásul az öngyilkosok úgy szokták intézni a dolgaikat, hogy közben másokat is megszívassanak. A vonatsinen pl nyilván gyorsan meg lehet halni, de a mozdonyvezető sem heveri ki egyhamar ha átmegy valakin és nem tud megállni. Plusz az a sok ember aki a vonaton van...

Szóval összességében gyáva és önző dolognak tartom.

onzo gyava dolog

valami problemaja adodik es a legkonnyebb utat valasztja

lenezem az ilyen embereket

szanalmas

Azért ennyi zéró empátiával megáldott szánalmas embert egy rakáson ritkán olvasni.

Az öngyilkosság nem gyávaság. Az öngyilkos nem fèl, hanem olyan folyamatos emocionális fájdalma van, amit nem bír elviselni. A magány és a depresszió konkrétan fizikaihoz hasonló fájdalmat tud okozni. Ehhez jön egy beszűkült tudatállapot, a beteg nem képes racionálisan gpndolkodni. Volt olyan alkalmam, hogy beszedtem négyszeres dózisú antidepresszánst annyira fájt a magány és nem akartam mást csak hogy elmúljon a fájdalom... másnap hatalmas hányások után már kitisztulva, persze tudtam, hogy az SSRI-nek nincs ilyen rövidtávú hatása.

Egyébként a rengeteg sikeres öngyilkossági kísérletnek és halálnak pont az az oka, hogy a magyar lakosság iszonyat tájékozatlan mentális betegségeket illetően, és semmi empátia nincs bennük. Nem hallják a cry for help segélykiáltásokat, pedig ezen az oldalon is hetente vannak, és segítség helyett inkább belerúgnak a földönfekvőbe.

Az mez különösen szomorú, hogy fiatal nők milyen primitíven tudnak nyilatkozni... aztán megy és kitesz Facebookra pár menhelyi kutyás posztot aztán baromi jó embernek gondolja magát, pedig empátiából megbukott...

Pedig sokszor az emberi bánásmód, a másik ember meghallgatása elég...

Az,hogy szerencsétlent lehet,hogy bántalmazták eleget és végzett magával!

Amúgy undorító dolog az itélkezés!

Nekem rögtön a miértek jutnak eszembe. Az a sok megválaszolatlan kérdés,mi volt az indító ok ami miatt ide jutott az illető. Elkezdek azon gondolkodni milyen életet élt, vajon volt e olyan élethelyzete amikor igazán boldog volt, és mi borította fel ezt az egyensúlyt.

Aztán eszembe jutnak a barátok és a család fájdalma, min mehetnek keresztül, és ahogy a válaszokat keresik..