Az emberek itthon miért nem tudják elfogadni a temperamentumosabb embereket?

Huszonéves nő vagyok, gyerekkorom óta többnyire elég temperamentumos. Nem szokásom sokmindent magamban tartani, de megtanultam szépen kifejezni magam, nem őrjöngök, nem vagyok agresszív. Ha valakivel, főleg közeli hozzátartozóval gondom van, általában extra finoman közlöm és megpróbálok megoldást találni vele. Tehát nem egy vagdalkozó őrültre kell gondolni. Viszont imádok pörögni, énekelni, táncolni, amiért általában még a párom is hülyének néz. Ha mérges vagyok, nagyon mérges vagyok, ha szomorú, nagyon szomorú, ha vidám, akkor önfeledten vidám. De a családom valahogy mindig elrontja a pillanataimat.

Pl két autónk van, és az utóbbi időben nagyon sok gond volt velük, szinte eszik a pénzt. Emellett építkezünk is, az is sokkal több lesz a végén, mint az elején számoltuk. Sosem gondoltam, de lassan minden tartalékunk oda és nem tudunk mihez nyúlni, már a párom szülei ígértek anyagi segítséget, mert nem bírjuk (beleadnak a házba). Olyanokat nem kalkuláltunk bele a költségvetésbe, hogy idén 2x kaptunk defektet a két autóval külön-külön, aztán feltörték az egyik kocsit (200 ezres kár, közlekedni sem lehetett vele úgy), aztán egy 50ezresnek ígért jatásból a végén 200 ezer lett, mikor 5 darabban állt az autó, akkor tudtuk meg. Kicsit besokalltam, mikor nemrég még a egyiknek az akksija is meghalt, 30 ezer az is. Bevallom, a családnál voltunk és kiabálni kezdtem, szidtam a sorsot, az életemet, mindent, kiakadtam. Erre a párom is meg apám is elkezdtek beszólogatni, hogy "jól van, ha itt hőbörögsz, attól nem lesz jó az akksi" meg "nyugodj le, erre nem vagyunk kiváncsiak", pedig tényleg nem őrjöngtem, nem csapkodtam, csak mondtam a magamét magamban, nem nekik.

Máshol is észrevettem, hogy itthon nem divat a latinos stílus, itt mindenki full jéghideg vérű, ha már egy kis emberséget mutat bármi iránt, hülyének nézik. Éltem már külföldön, ez máshol nem így van, máshol még szorult az emberekbe elfogadás, megértés - ha valaki bajban van, természetes, hogy vagy szomorú lesz, vagy ideges, kétségbeesett. Másrészről rengeteg cikk szól róla, milyen betegségeket okoznak az elfolytott érzések, nálam pl a stressz már okozott szédülést, végtagzsibbadást is.

Miért nincs az emberekben ennyi megértés? Ha már a huszadik balszerencse ér a hónapban, miért kell fapofával, pókerarccal elfogadnom? Hó elején cseréltünk kiégett generátort, aztán egy defekt, most az akksi a másik autóban. A lakásunkba sem jó semmi, egy csempét nem képesek leszállítani normálisan. Miért nem mondogathatom ki magam legalább? Senkiben nincs megértés? Persze én mindenkinek véghallgatom a két órás monológját, mikor hazalátogatok, de cserébe 10 perc káromkodást nem képesek elnézni.