Nektek is vannak néha ilyen gondolataitok?
Van, hogy ülök pl egy kávézóban, nem messze tőlem egy másik fiatal nő, és elgondolkozom, vajon mi a neve, majd jön az a fura érzés, hogy ő tudja a nevét, én pedig nem, és soha nem is fogom tudni. Ez csak olyan pár másodperces eszmefuttatás, gyorsan elmúlik.
Vagy ruhaboltban járok, nézem a dolgokat, és arra gondolok, „ezt majd valaki megveszi”, és egy pillanatra elképzelem a szituációt.
Vagy nézek egy tájat, és arra gondolok, mi van a hegyeken túl. És eszembe jut, hogy azok az emberek, akik ott élnek, tudják. És én nem.
Ilyenkor mindig olyan szomorú leszek. Olyan, mint felismerni a saját korlátaim, szembesülni azzal, hogy nem lehetséges minden.
Először kisgyerekként éreztem ilyet. Egy alkalommal, amikor 3 évesen a fotelből ugráltam a kanapéra abban a hitben, hogyha elég gyorsan csapkodok közben a kezemmel, akkor majd tudok repülni.
Néztem közben magam a tükörben, és szent meggyőződésem volt, hogy egy pillanatra repültem (álmomban nagyon gyakran tudok, és máig bennem van az a fura fájdalom ébredés utáni felismeréskor, hogy valamiért nem megy).
Illetve ugyanennyi idősen mikor tudatosítottam, hogy egyszer meg fogok halni (Addig ugyanis azt hittem, hogy a lányok halhatatlanok, és csak a fiúk halnak meg. Őket gyerek ésszel valahogy nem sajnáltam)
Beteges ez?
L
Dreamers
They never learn
They never learn
Ennyire talán nem, de néha én is szoktam olyasmiről álmodozni, ami nem történhet meg, és néha engem is elszomorít.
Úr isten.
Kiváncsi vagy valamire megkérdezed.
Látni akarod mi van a hegyen túl akkor kerítesz alkalmat hogy elmenj és megnézd.
Jah, valószínüleg a boltban lévő tárgyakat megveszik. Inkább belegondolni nehéz mennyi ember veheti meg mennyi féle céllal, és milyen sok végkimenetele lehet mire tönkremegy.
Szerintem nem beteges, hanem egyszerűen rengeteg szabadidőd van. És mellé fogalmad sincs hogy mit akarsz kezdeni a világban, vagy hogy hogyan derítsd ki.
Nekem is vannak ilyen gondolataim.
Szerintem nem beteges
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!