Miért van az, hogy ha egy lány panaszkodik, hogy mennyire nem talál barátokat, aztán nem ír vissza nekem, ha minden bátorságomat összeszedve barátkozást kezdeményezve ráírok?

Többször is volt, hogy olvastam lányok segítségkérését, ilyenkor azt láttam, hogy nagyon súlyos bajban és veszélyben vannak és meg akarok menteni őket azzal, hogy én, aki nem bunkó, nem a szexre hajt, hanem csak barátkozásként meghallgatnám őket és barátkoznék velük.

Igazság szerint én is egyedül érzem magam nagyon és én is barátokat keresek - azért lányokat, mert feléjük nyitottabb vagyok és jobban esik a közelségük, jobban szeretve érzem magam, ha egy lány barátkozik velem, törősik velem, felnéz rám.

Ehhez képest leblokkolok amikor kezdeményezni kéne, de mégis azt csinálom, hogy "mégis mit veszíthetek" alapon minden bátorságomat összeszedve rájuk írok illedelmesen és barátságosan, de nem nyomulósan.

Ebből pedig az esetek kb 100 százalékában az következik, hogy egyáltalán nem írnak vissza, mert (szerintem) gyűlölnek, megvetnek engem és túlzottan fogyatékosnak tartanak engem ahhoz, hogy velem barátkozzanak.

Pedig nagyon szeretném, ha lennének olyan lány barátaim (ha csak egy lenne az se lenne baj) akik szinte mindig mellettem lennének, éreztetik velem, hogy nem vagyok magányos, meg hogy jó ember vagyok és bírnak engem, mert amikor nekik van bajuk, felvidítom, meghallgatom őket, figyelek rájuk, segítek nekik, tanácsot adok nekik ha kérik. Továbbá az nagyon megtörné a jeget, ha képesek lennének örömmel társasozni, mert személy szerint ez nagyon közel áll hozzám