Másoknal is ilyen elutasítóak a szüleik?

Sosem voltam egy átlagos gyerek, de mindig bármit is szerettem anya utálta és leszólta. Régebben nagyon ment nállam ez az "emo" stílus. Azt még valamennyire meg is értem, hogy nem tetszett neki, de sosem tudtam vele normálisan beszélni eről és az érdeklődési körömröm. Ettől persze mégjobban magamba fordultam és jobban csináltam ezeket. Mikor átkerültem másik suliba megszűnt ez a rajongásom. De mivel nem volt hobbim és valami amit kedvelnek ezért nagyon rosszul voltam. Idővel megismerekedtem az animékkel. Őszintén, kicsit istenítettem ezt a kultúrát, ugyanis úgy gondoltam erre az egészre, hogy megmentett és kihúzott a "sötétségből". Olyankor már nem igazán osztottam meg anyuval, hogy mi érdekel, de még is elmondtam és hát...nagyon nem tetszett neki, hogy ezeket nézem. Ez miatt végleg úgy éreztem, hogy sehogy se vagyok jó. Igazából ennek már több éve..azóta se változott semmi. Még mindig anime rajongó vagyok, de a "magán életemről" utálok neki beszélni..nem is szoktam csak ha nagyon muszály, de annyira mindegy mert úgy se tetszik neki.

Volt valaki hasonló helyzetbe?

16/l